Meg kell/ene húzni azt a vonalat!

Az, hogy egy politikai közösségnek mi fér bele egy jelölttel kapcsolatban, az a politikai közösség dolga.

Nem tud angolul? Döntse el a közösség, hogy számít-e. Hazudik a nyelvvizsgájáról, a doktorijáról és úgy általában egy aljas, szemét, hazudozó? Döntse el a politikai közössége, hogy számít-e. Megszegi a szabályokat, átmegy a piroson, buszsávban közlekedik? Ha bűnös, bírságolják, büntessék, majd döntse el a politikai közössége, hogy belefér-e. Képmutató módon tönkrevágja Budapest közlekedését, de ő maga még a WC-re is sofőrrel jár? Döntse el a politikai közössége, hogy belefér-e. Külföldről, milliárdokkal finanszírozták a kampányát? Fogja be a pofáját ő is meg a politikai közössége is és takarodjon el a közéletből!

Mert van egy nagyon erős határ! Az, hogy melyik szerencsétlen, senkiházi, amatőr, leharcolt zsebpolitikusokból álló politikai közösség milyen undorító, nevetséges vagy éppen erkölcsileg vállalhatatlan húzásokat enged, sőt lassan már jutalmaz a saját berkein belül, az legyen az ő dolguk és döntsenek róluk a választók. (Az 1%-os Párbeszéd esetében már döntöttek is)

De a hazaárulás olyan bűn, amibe az egész nemzetnek van beleszólása. Márpedig a Karácsonyék 99 mozgalmához érkezett amerikai támogatások és az a tény, hogy a baloldal egészét milliárdokból finanszírozzák külföldi spekulánsok bizony óriási nemzetbiztonság kockázat és hazaárulás.

Ezt nem lehet elintézni annyival, hogy a balfék Geri megpróbálja áthárítani a kapcsolattartójukra a felelősséget. Ezt nem lehet elintézni azzal, hogy kitörlik a böngészési előzményeket vagy módosítják a weboldalt.

Innentől ennek a politikai közösségnek minden mozzanata veszélyes, megbízhatatlan és delveti azt a kérdést, hogy éppen melyik spekuláns érdekeinek kedvez? A magyar emberek érdekeinek biztosan nem.

Szóval, nem kell finomkodni. Ez legyen az alapállásunk ezekkel szemben.

🤘 A tegnapi SignON workshop házigazdájaként kiemeltem, hogy jövőképünk egy olyan világ, ahol a siketek jelnyelve a nemzeti kultúra része, és ahol a nagyothallókat segítik az aktív társadalmi…

A COVID járványban helytálló szegedi orvosokat, ápolókat és általuk megmentett családanyákat díjaztunk a szegedi Dómban. A díjat a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége alapította a magyar családokért. 🙏�…

Ursula von der Leyen ma a nyolcadik szankciós csomagról szóló terveinek bejelentésekor azt mondta: „A bevezetett szankciók keményen érintik Putyin rendszerét és nehezítik, hogy folytassa a háborút.”…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média