Ez lesz a szankciópárti baloldal veszte! 👇

Előbb Svédországban, majd tegnap Olaszországban is megmutatkozott, hogy hiába a a skandináv jólét vagy a tengerparti bohém, boldog élet, a brüsszeli politikát még ezek se tudják ellensúlyozni.

Ez már 2015-ben elkezdődött. Akkor még az európai baloldal bátran támogatta az illegális bevándorlást az adófizetők pénzéből, mert volt bőven. Ma azonban - részben ennek köszönhetően - fordult a kocka. Már nem elég a globalista propaganda.

Mert a helyzet az, hogy hiába mondja be az összes balos médium, hogy milyen jó Európában és milyen rossz az oroszoknak, az élelmiszerárakat, a fűtésszámlát, a benzinárakat még a legerősebb propagandával se lehet eltakarni. A szankciópárti baloldal megbukott. A brüsszeli bürokrácia megbukott.

És pontosan ezért buknak meg velük együtt sorra a globalista elit helytartói is, mert legvégül Európa még mindig a nemzeteket alkotó európaiakra épül.

A jobboldali embereknek pedig most kell a legerősebben összekapaszkodni és a leghangosabban megvallani az értékeit!

Mi a magyar emberek oldalán állunk! Nekünk Magyarország az első!🤝🇭

a szavazókörök több mint háromnegyedét összeszámolták már, az arányok nem változtak, nagyot nyert az olasz jobboldal!
az exit-pollok valamelyest felülbecsülték meloniékat és az öt csillag mozgalmat,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média