Ekkora kamut még nem láttatok!

A németországi ukrán nagykövet szerint az ukrán menekültek azért nem érzik jól magukat Németországban, mert a németek nem küldtek nehézfegyvert Ukrajnának.

A baj ezzel az, hogy amikor korábban megkérdezték az ukrán menekülteket (én inkább nekik hinnék), akkor egy közgazdász végzettségű nő azt nyilatkozta, hogy az a probléma, hogy itt az ukránokra leginkább úgy tekintenek, mint takarítókra vagy segédmunkásokra.

Tehát miközben a németek igyekeznek hasznot húzni a menekültekből, a globalista propaganda továbbra is Magyarországot támadja, miközben mi vagyunk azok, akik továbbra is feltétel nélkül befogadunk minden Ukrajnából érkező menekültet.

Azokról pedig, akik csak a hasznot látják bennük vagy már azt sem, ezért nem is - fogadnak be többet - kussolnak.

Közben pedig az ukrán nagykövet a menekülteken keresztül próbál fegyvereket szerezni.

És a béketárgyalásokról még mindig nem hallunk SEMMIT. Pedig ez lenne az egyetlen olyan megoldás, ami valóban az európai emberek és az ukránok érdekét is szolgálja.

Mindenki a fedélzeten!

A miniszterelnök politikai igazgatójaként számos kihívás és feladat vár rám. Örülök, hogy ennek nem egyedül, hanem egy felkészült és hazaszerető csapattal á…

Tudjátok, az a meglepő, hogy nézem a listát, kik a legnagyobb vásárlók és nem látom rajta Magyarországot, de látom Németországot, Olaszországot, Franciaországot és Hollandiát is.

És nem emlékszem, hogy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média