Van-e a jóemberkedésnek olyan pontja, amikor a béka már érzi, hogy forr a víz?

Pár napja Zelenszkij meghívta Bident Ukrajnába. Biden nemet mondott, de persze bátorításként érkeznek a fegyverek továbbra is. Majd most odadobnak neki egy JFK-díjat. Hagyjuk azt a tényt, hogy ezt a díjat az alapítvány olyan személyiségeknek adja, akik jelentős tevékenységet végeztek nemzetük építésében, nehéz körülmények között is harcoltak a demokráciáért és az AMERIKAI ÉRDEKEKÉRT. És azt a tényt is, hogy Ukrajna gazdaságilag sajnos már a háború előtt is romokban hevert, a kisebbségekkel pedig úgy bántak, hogy azt mindennek lehet nevezni csak demokratikusnak nem. Ugorjunk át ezen.

Ami engem érdekelne az az, hogy mi van az ukrán néppel? Hogy velük egyébként foglalkozik valaki?

Mert az tiszta sor, hogy azok az orosz vezetők, akik úgy gondolták, hogy egy háború megoldás lesz bármire rohadtul nem jól gondolták. De ha ebben a kérdésben egyetértésre jutottunk, akkor beszélhetünk végre arról, hogy mi van az ukrán néppel?

Mert valahol szerintem ezen a kérdésen keresztül találjuk meg a választ arra, hogy mi van mindenki mással.

Azt tudjuk, hogy a CNN szerint fegyverekből annyira nem szenvednek hiányt, hogy még eladásra is marad. Azt is tudjuk, hogy a jelenlegi számok szerint az is elég Ukrajna összeomlásához, ha csak simán elhúzódik a háború. Azt is tudjuk, hogy százezrek menekülnek Európába Ukrajnából. És azt is tudjuk, hogy az elnökük azt hiszi, hogy megnyerheti ezt a háborút. Ezek összességéből pedig számomra az rajzolódik ki, hogy az ukránok bizony meg lettek főzve. Ami szörnyű. De számomra ennél már csak az szörnyűbb, hogy mások is vannak a levesben. Mert mit tudunk még?

Tudjuk, hogy az eddigi szankciók szinte semmit nem értek. Azt is tudjuk, hogy ezen az irányvonalon a további szankciók borzalmas következményekkel járnak, ránk nézve. És azt is tudjuk, hogy a háború következtében a gazdasági visszaesés jóval nagyobb lesz Európában, mint az USA-ban. Tehát egyszerre mi is jó mélyen benne vagyunk a sz@rban, a jóemberkedés miatt.

Na, most mindezen információk birtokában egyértelműen kimondhatjuk, hogy azok, akik jóemberkednek, díjakat osztogatnak, Orbánt ostorozzák, meg mutogatnak, hogy kinek mit kéne megszorítani, azok valójában magasról tesznek az ukrán népre, az európaiakra, de igazából mindenkire. És ide tartoznak a nyugati vezetőktől, a brüsszeli bürokratákon át a hazai baloldali politikusokig mindazok, akik egy háborún felkapaszkodva nagyotmondással és szájhősködéssel akarnak népszerűbbek lenni.

Az európaiaknak pedig az ukrán néppel együtt, előbb vagy utóbb észre kell venni, hogy forr a víz és kimondani, hogy elég volt a jóemberkedésből! Ne sakkozzanak velünk az idióta megszorításaikkal és főleg ne játszanak az életünkkel, hanem érjék el, hogy legyen végre béke! Mert ez az egyetlen helyes út.

Az USA mégsem tartja jó ötletnek az európai olajembargót. A kormány a világgazdaságot érő károk és a növekvő amerikai üzemanyagárak miatt aggódik.

️Ne a magyar emberek pénzéből fizesse ki Brüsszel a háború kárait
Brüsszel: Fizessék ki az európaiak az ukrán(amerikai)-orosz háború utáni sok ezer milliárd eurós költségeket!!!!!
Kijev: A magyarok nem…

Ez nem baj. De az, hogy Magyarország törvényben védi a gyermekeket az teljesen kiverte a biztosítékot a brüsszeli bürokratáknál.

Tehát fordítom européerről: gyermeket eladni, átműteni, felnőtteknek…

🟢Vízió, identitás, politikai képességek

️A XXI. Század Intézet nagyszabású ellenzék értékelő rendezvényének második kerekasztalán:

Gerő András
Kiss Viktor
és Békés Márton osztották meg egymással a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média