Azért így húsvéthétfőn elgondolkodtam, hogy mennyire borzalmas világ ez, ha ún. "haladó" emberszabású valaki.

Ilyenkor az ember reggel felkel, majd reggelire megeszi a maradék sonkát, amiért meg kellett halnia egy röfinek. Ez már önmagában hátborzongató.

De eztán, ha férfi, akkor ünnepi öltözetének részeként csizmát, nadrágot és inget húz, ha nő, akkor meg szoknyát. Kirekesztő. S még csak most jön a java!

A nők tojást festenek, a férfiak meg bekészítik a szódásüveget vagy a vödröt. ( polgári formáknál a kölnivíz is elfogadható) S ezek az emberek a nap egy bizonyos pontján még attól sem riadnak vissza, hogy különös alá-fölé-mellé-mögé-közé rendeltségi viszonyukat példázva locsolkodjanak, majd tojást adjanak cserébe. Olyan borzasztó törvényszerűséggel, hogy mindig a férfi locsol és a nő ajándékoz. Na, ez maga a katasztrófa!

Hogy itt állunk a 21. század elején és olyan hagyományokhoz ragaszkodunk, amelyek egyéb szépségük mellett még arra is alkalmasak, hogy kifejezzék a férfi és női szerepek csodáit, hogy ezt a varázslatos együttélést egy kissé prózai magaslatba emeljék. Ez kérem az, amitől a haladó éttermiség úgy retteg!

Mert, ha be kell indítani a betonkeverőt, vagy életet kell adni egy gyermeknek, akkor egyértelműen előjönnek a szerepek, de ettől már az urbánosodott emberszabásúak úgy ahogy megmenekültek. Ezek a hagyományok azonban még mindig kísértenek. Még mindig ott vannak a küszöbön és megakadályozzák őket abban, hogy a hosszúhétvégét, amit valójában elsősorban az Úrnak köszönhetünk, nyugodtan és békésen átaludhassák valamelyik külföldi wellnessben.