Ilyen egy igazi senkiházi!

A magyarok példaértékű módon segítik az Ukrajnából menekülő embereket, támogattunk minden szankciót és elítéljük a háborút, de azért nehogy már akkor legyünk elfogadhatóak ennek a semmirekellőnek a szemében, ha lelövetjük magunkat egy olyan háborúban, amihez semmi közünk!

Tudjátok, ez az undorító, hogy az ilyen alakok, mint ez a Perjés, a Kocsis Cake, meg a Márki-Zay eltartott kisujjal mutogatnak, hogy miért nem mentek és lövetitek magatokat halomra, hogy miért nem zárjátok el a gázt és fagytok meg télen, aztán befejezik a beszédet és hazamennek a fűtött lakásukba aludni. Elég volt ebből!

A magyarok biztonságban és békében akarnak élni! És igen nekünk az az első, hogy a MI családjaink, a mi nemzetünk kimaradjon ebből a háborúból! Mi segítjük a menekülteket, támogatunk minden olyan eszközt a konfliktus megoldására, ami nem sodor minket bele, de ennyi! Ne mi legyünk már a bűnösök azért, mert szeretnénk biztonságban tudni azokat, akik a legfontosabbak nekünk!

Aki pedig hősködni akar az kösse fel a festett szőke haját, vegye fel a papucsát és menjen!

Ma lesz a megfélemlítős tüntetősdi az állítólagos orosz(?) propaganda(?) ellen a közmédiánál.
Lehet, hogy az ország legdurvább biztonsági őrével megyek dolgozni

NEM OROSZ! NEM MEDVE!

☝️Már csak négy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média