Ijesztő dologra lettem figyelmes tegnap, amikor egy korábbi versemet visszaolvastam (lentebb megtaláljátok).

Ijesztő, hogy még sok-sok év elteltével is kísérti a magyar nemzetet Apró Antal neve. Ijesztő, hogy a baloldal - élén Gyurcsánnyal - az Apró-villa falai között még ma is azon munkálkodik, hogy visszahozzák mindazt, ami ellen a hősök, akiket ma ünneplünk életüket adták.

Vérbírók, privatizálás, földek elkobzása, magántulajdon államosítása... ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallottunk a baloldaltól az elmúlt hónapokban. Mi ez, ha nem szörnyűség?

Néhány éve ebben a versben foglaltam össze mindazt, ami a leginkább megmaradt bennem azokból a történetekből, amelyeket gyerekként az idősektől hallottam. Őrizzük meg azt, amiért a Wittner Máriák, a Mindszenty Józsefek és minden bátor '56-os hős vért, verítéket és erőt nem kímélve küzdött!

Három forint hatvan fillér

A szomszédban disznót vágtak
Az öreg így mesél:
“S akkor megrángatták, elhurcolták”
De három forint hatvan fillér volt a kenyér

A templomban fürkésző szemek
A pap így regél:
“Nem Istent, egymást félték”
Három forint hatvan fillér, ekkor a kenyér

Az utcákon forradalom
Apró így beszél:
“Kivégezni mindet!”
S három forint hatvan fillér marad a kenyér

Milliók ott névtelen
A tömegsírba alig fér
Mondd, mennyi az élet?
Három forint hatvan fillér