A meccset elveszíthetjük, de a hazánk iránt érzett szeretetünket soha.

A fiúk a pályán még mindig a mi címerünket viselik, még mindig a mi országunkért harcolnak. A nemzetünkért állnak ki a pályára. Így van ez minden magyar sportolóval. Éppen ezért mindig legyünk büszkék rájuk és soha ne felejtsük el, hogy a harcot könnyebb elveszíteni, mint a hazát. Mert, amíg kiállunk azok mellett, akik küzdenek értünk, amíg ott vagyunk, akkor is, ha nem dicső a harc, addig mindig lesz újabb esély.

És szólnék pár szót a szurkolókról is, mert tudom vannak a baloldalon olyanok, akik csak erre várnak (reszketve, remegve). Füstölőt dobálni gyerekes és felelőtlen viselkedés, akár egy szurkoló teszi azt a meccsen, akár Fekete-Győr András a rendőrökkel szemben. Poharakat dobálni szintén. Ráadásul a saját szurkolóinkat is veszélyeztetjük vele. De jogosan felháborodni azért, mert idejönnek az exgyarmattartók hozzánk illegetni magukat a térdepelésükkel és ennek hangot adni, az sok minden lehet, de rasszizmus biztosan nem.

Mi nem tartottunk rabszolgákat, nekünk nem voltak gyarmataink, mi nem üldöztük, nem irtottuk se a feketéket, se a homoszexuálisokat. Azok ti voltatok! Ti, akik most jó színész módjára térdepeltek! Ti, akik lenéztek minket, mert nem térdepelünk! Nem térdepelünk, mert amikor szétszakítottátok ezt az országot, ránk is kiszipolyozható gyarmatként tekintettetek, semmibe vettetek! Most meg elvárnátok, hogy úgy ugráljunk, ahogy ti fütyültök? Hát nem!

A saját lelkiismeretével minden globalista, baloldali megmondóember számoljon el a saját hazájában (ha van még), oda vigye a képmutató tetszelgését és ott okítson illemről, erkölcsről meg morálról!

Több tiszteletet a Magyaroknak!