Vajon véletlen, hogy az utolsó pillanatig a pártban maradt?
A bennfentes.net számolt be arról, hogy pedofil gyilkosság ügyében nyomozhatnak egy jobbikos politikus ellen. Ez az egy mondat önmagában elég lenne arra, hogy az egész baloldali propagandagépezet két hétig csak erről írjon, de mióta Jakab Péter befeküdt Gyurcsánynak, ilyesmire nem kell számítania a Jobbiknak. Szóval, leírom én helyettük...
Képzeljük el a szituációt:
Gyulán letartóztatnak egy helyi Jobbikost (Horváth Lászlót) pornográf felvételek készítése miatt. Majd ezt követően kiderül, hogy nem egyszerű felnőtt tartalmakról lehetett szó, mert a 2019-ben képviselőnek is jelölt jobbikost gyermekpornográfia miatt tartóztatták le. Aztán a rendőrség előveszi egy 7 és fél éves kislány 23 éve megoldatlan gyilkossági ügyét. Végül kiderül, hogy pár nappal a letartóztatás előtt a jobbikos Horváth László megpróbálhatott öngyilkos lenni.
Ez önmagában is gyomorforgató, de most jön a lényeg!
A Jobbik 2019-es önkormányzati választásokon indított képviselőjelöltje idén tavasszal lépett csak ki a pártból. Pont, az idő tájt, amikor már tudni lehetett, hogy szigorúbb fellépés várható a pedofil bűncselekmények ellen. Véletlen lenne? Aligha, hinném.
És vajon tudhattak-e erről Horváth László párttársai, például Jakab Péter vagy Gyöngyösi Márton?
Az biztos, hogy most nem halljuk Jakab Pétert hevesen vergődni azon, hogy a pártjában ilyen történt. Nem halljuk a baloldalt pedofil jobbikozni, pedig ebben az esetben valóban arról van szó, hogy egy bizonyítottan jobbikos és ráadásul nem is akármilyen jelentőséggel bíró egykori párttagjuk állhat egy pedofil gyilkosság mögött.
Ha te is undorítónak és botrányosnak tartod ezt az esetet és egyetértesz azzal, hogy éppen az ilyen esetek miatt volt szükség a gyermekvédelmi törvényre, akkor oszd meg ezt a bejegyzést!
/posztok.hu




“Nincs orvos, nincs ápoló” - ÁLHÍR!
️ Add tovább, hogy a Telex és a 444 átvert olvasói is lássák a valóságot!





