Az UEFA ítélete botrányos!

Vegyes érzéseket hagyott bennünk a 16. labdarúgó-Európa-bajnokság. A magyar csapat helytállása mellett nem is tudnánk sok jót elmondani róla - szóval, nézzük inkább a rosszakat! [SPOILER ALERT: Hőbörgés következik.]

1) Kezdjük a legfrissebbel: A magyar válogatott a következő három meccsét zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani, és 100 ezer euró bírságot kell fizetnie, mert az UEFA szerint „egyes magyar szurkolók” időnként huhogtak vagy bekiabáltak valami rasszista vagy homofób szöveget a lelátóról.

Ne értsetek félre, a rasszizmus gáz, a homofóbia szintén, nem azzal van a probléma, hogy ezt az UEFA szóvá teszi, hanem a képmutatással és a kettősmércével, amit alkalmaz. A 444 írta mag a napokban: „köpködték, anyázták, bántalmazták a dán szurkolókat Londonban az Eb-elődöntő alatt és után”, miközben a kapusukat lézerrel próbálták elvakítani Kane tizenegyese közben.
Ha mérlegre tesszük a kettőt, akkor ez legalább egy öt meccses történet. De nem. Az angoloknak nem kell zárt kapuk mögött futballozniuk, és mindössze 30 ezer eurót kell bedobniuk a szégyenperselybe. Hajrá , fair play!

2) Na, de haladjunk tovább: Szivárványos bohóckodás és térdelés.
Az UEFA szabálykönyve szerint a focit nem szabad elegyíteni a politikával. Lényegében erre hivatkoztak akkor, amikor nem engedték, hogy a németek azzal provokálják a magyar szurkolókat, hogy a gyermekvédelmi törvény miatt szivárványszínűre fényfestik a müncheni stadiont.

Az ellen viszont, hogy a térdeléssel számos csapat megszegte ezt az előírást ugyanúgy nem foglalkozott az UEFA, mint a hasonlóan politikai üzenetet hordozó szivárványos reklámokkal.

Az Európai Labdarúgó-szövetség tehát egyfelől azt mondja, nincs helye a politikának a mérkőzéseken, másfelől teret enged a suttogó propagandának. Kivéve Oroszországban és Azerbajdzsánban. Ott azért nem annyira bátrak. El is tüntettek minden szivárványt a stadionokból, ami megint csak nagyon tré, mert azt bizonyítja: az UEFA egyszerre nagyon sunyi és borzasztóan gyáva. És valójában semmilyen értéket nem képvisel.

3) Hat csere. A foci, ahogy korábban ismertük, olyan csapatsport, amelyben kiáll egymással szemben kétszer 11 fő (és mindig a németek nyernek – ja, nem), akik 90 perc alatt fejben, erőben és technikában próbálnak az ellenfél fölé kerekedni, miközben mindenki egyre fáradtabb lesz. Ez a buta szabály viszont, az öt plusz egy cseréről, lényegében megölte a játékot, háttérbe szorította az egyéni teljesítményt és a kezdeményező készséget.

A hat csere egyfelől a top csapatoknak kedvez(het), amelyek kispadján is élvonalbeli játékosok ülnek. Másfelől az olyan csapatokat segíti, mint az olasz, amelyek az első perctől beállnak védekezni, és csak kontrákra játszanak. Az efféle válogatottakra általában óriási nyomás nehezedik, a spanyolok elleni meccsükön előfordult, hogy a játékidő mindössze 30 százalékában tudták tartani a labdát. De most könnyűszerrel pótolni lehet a védelem gyengülő láncszemeit. Az eredmény pedig magáért beszél: valószínűleg egy Eb-n sem volt ennyi hosszabbítás és 11-es párbaj, mint az idein.

4) A sorsolás. Nincs ember, aki meg tudja magyarázni, hogyan kerülhetett egy csoportba Németország, Franciaország és Portugália – a legutóbbi világ és Európa-bajnokok. DK-s körökben vannak ugyan, akik szerint velünk együtt ez a három csapat volt az Eb leggyengébbje, mert a csoportmeccsek után azonnal kiestek, ám érdemes vetni arra is egy pillantást, hogy hogyan. Például a franciákat búcsúztató Svájcnak az olaszokon kívül olyan ellenfelei voltak, mint Wales és a pont nélkül távozó Törökország. Ezzel szemben a franciáknak a németek, a portugálok, és mi, magyarok, akik egy hajtós meccsen x-eltünk velük.

Szóval, az idióta csoportbeosztás miatt a favoritok eleve nehezített pályán indultak, és egy fárasztó csoportkör után találkoztak friss ellenfeleikkel. Az olaszok megszenvedtek a döntőért (Belgium, Spanyolország), az angoloknak viszont szinte tálcán kínálták azt.

5) Helyszínválasztás. Wembley és Baku között durván négyezer kilométer a távolság. Értjük, hogy ez ilyen szimbolista valami akart lenni, hogy elosztották az Eb meccseit Európa nagyvárosai között: összetartozás, hurrá, miegymás. De nem véletlenül volt korában, és lesz szerencsére a jövőben is egy, legfeljebb két rendező ország. A csapatoknak ugyanis a meccsekre való felkészüléshez tér, idő és nyugalom kell. Lehet, hogy ez az Európa-bajnokság is egészen másként alakult volna, ha a nemzeti válogatottaknak nem kell ide-oda repkedniük.

Ha te sem vagy maradéktalanul elégedett a tizenegyes párbajt követően Olaszország győzelmével záruló 2020-as Európa-bajnoksággal, oszd meg ezt a posztot, ha pedig más problémád is volt a kontinenstornával,írd meg kommentben!

Jakab: Olyan lehetőség nincs, hogy a panaszt emelő zenész kommentjét töröld, majd felháborodj azon, hogy panaszkodni mert?
Amúgy meg: FIZESSENEK A TOLVAJOK!

Ismét kiderült, hogy egy hatalmas átverés az úgynevezett baloldali előválasztás!

Orbán Viktor minden újságírói kérdésre válaszol a Kormányinfón. Összehasonlításképp: Karácsony Gergely a napokban számos újságírói kérdés elől elmenekült, az ATV-n vagy az RTL Klubon kívül egy…

Az Index ma reggeli cikkében arról elmélkedik hogy mennyire Európai is lenne ha a hatalmat az Egyesült Ellenzéki Haderő egy kisebb alkotmányos puccsal szerezné meg.
Mert az YOLO.

Köztük van Fleck…

Összevont poszt

JELENTKEZZ A MEGAFON KÉPZÉSÉRE ITT 👉 https://megafon.hu/kepzesre-jelentkezes

️ Mi, jobboldaliak tehetünk azért, hogy az üzeneteink itt is sikeresek legyenek, ezért kell minőségi jelenlétet kiépítenünk…

️JELENTKEZZETEK

JELENTKEZZ A MEGAFON KÉPZÉSÉRE ITT 👉 https://megafon.hu/kepzesre-jelentkezes

️ Mi, jobboldaliak tehetünk azért, hogy az üzeneteink itt is sikeresek legyenek,…

Egy groteszk és szürreális show-ba csöppentünk bele. A hazai és az európai baloldal a gyermekek védelméről is lemondva azon munkálkodnak, hogy a befolyásolni tudják a jövő évi országgyűlési…

1. Mások is szóhoz jutnak, nem csak azok, akik Trockijtól balra állnak.

2. Támogatják a családokat, ahelyett, hogy gendersemleges sárkányokban látnák a jövő útját.

3. Szeretik a focit, pedig…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média