Brüsszel saját magával is szembe megy!
A brüsszeli bürokraták minden oldalról támadják a magyar gyermekvédelmi törvényt, amely súlyosan bünteti a pedofíliát és kimondja, hogy a gyermekek szexuális…
A numbeo.com mérése szerint jelenleg Budapest károsanyag kibocsátása vetekszik New York-éval.
Ez botrányos! Ilyen számok mellett, Karácsony ne kampányoljon, hanem dolgozzon!
Közlekedési káosz van Budapesten, amiért a főváros vezetése nem akarja vállalni a felelősséget. Pedig a dugó nem csak idegesítő, életveszélyes is!
A TomTom, Európa vezető navigációs rendszerének gyártója által évről évre közzétett kutatási eredmények szerint Budapest forgalma 2019-hez képest 27 százalékkal csökkent a járvány idején. Ráadásul nyár van, az iskolákból kicsengettek, semmi nem indokolja tehát, hogy a városban ne lehessen haladni.
Mégis! Az előbb idézett kutatás szerint a forgalomcsökkenés ellenére a magyar főváros közlekedése már tavaly is katasztrofális volt: egy normál esetben 30 perces utat átlagosan 44 perc alatt lehetett megtenni akkor, amikor a fél ország otthonról dolgozott. És azóta nem javult a helyzet. Sőt!
Karácsony Gergelyék tesze-toszaságának köszönhetően idén nyárra több nagy és számtalan kisberuházás csúszott össze: Lánchíd, rakpart, Blaha… hosszú a sor. Olyan projektekről van szó, amelyeket 2019 óta szépen be lehetett volna ütemezni, ezzel kímélve meg a várost attól, hogy elmerüljön a szmogban.
Olcsó poén lenne erre a hivatalba lépésétől inkább miniszterelnök-jelölt, mint főpolgármester Karácsonyt idézni: “Hát szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog”. Ráadásul a téma sokkal komolyabb annál, hogy ennyivel elintézhessük.
Az Egyesült Királyságban végeztek korábban egy felmérést. A szerint a vezetés közben belélegzett káros anyagok negyede az utazási időnek abban a 2 százalékában kerül a szervezetünkbe, amikor a piros lámpánál várakozunk. A TomTom független méréseiből pedig tudjuk, hogy Karácsony Gergely Budapestjén az autósok nem az utazási idejük két százalékát töltik hasonló körülmények között, hanem sokkal többet, akár a felét is.
Bár vannak, akik ezt állítják, de a legtöbbünk nem úri passzióból ül gépkocsiba, hanem azért, mert az nélkülözhetetlen munkaeszköz, vagy éppen azért, mert olyan részein laknak a városnak, ahová a BKV-járatritkítása miatt már nem lehet emberi időn belül elérni.
A dugó mindenkinek rossz. Rossz a rostokló autósnak, akit szétvet az ideg, a benzingőzben fuldokló járókelőnek és annak is, aki éppen megfő egy buszon. Egyedül a baloldalnak lehet jó, amely mint minden esetben, most is megpróbálja a kormányra hárítani a felelősséget.
Na, de Budapestet Karácsony Gergely vezeti, nem? Pontosabban vezethetné, ha nem azzal lenne elfoglalva, hogyan használhatja a fővárost és a fővárosiakat ugródeszkaként a miniszterelnöki bársonyszékhez, amit egyszer már megpróbált elfoglalni.
Ha egyetértesz azzal, hogy a főpolgármesternek a rábízott várossal kéne törődnie a hatalmi ambíciói helyett, kérjük, oszd meg ezt a cikket!
Brüsszel saját magával is szembe megy!
A brüsszeli bürokraták minden oldalról támadják a magyar gyermekvédelmi törvényt, amely súlyosan bünteti a pedofíliát és kimondja, hogy a gyermekek szexuális…
"Az rajtunk is múlik, hogy az abnormálisok totális győzelmet aratnak-e a normalitás felett."
10/10.
(Komment Kamu Geri oldalán.)
¯\_(ツ)_/¯
Azt mondják, uborkaszezon van. De Bohár Dániel ezt lesz@rja. Bohár Dani kimegy és megcsinálja azokat a videókat, amiken a fél ország röhög a 40 fokban.
️🥳
Nézzétek meg a lagújabbat is, mert ez megint…
Emberek!
Megleltem a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálat!
️
És még mondja bárki, hogy a Böszmének nem ér el mindenhová a keze
Parizert prédikál és steaket eszik.
Jakab Péter így nézi hülyének az embereket!
A nép egyszerű gyermeke és a 10 milliós kocsija.
Parizert prédikál és steaket eszik.…
Parizer, paprikás krumpli, virsli, panellakás...
Tökéletes kellékek ahhoz, hogy a nép egyszerű gyermekének adja elő magát Jakab Petike, miközben 10 milliós verdával furikázik ide-oda.
Parizert prédikál…
Lehet védettségi igazolvány nélkül is állatkertbe menni.Bár a kreatívak Lyakab oldalát vagy Fegyőrt látogatták.Volt cirkusz bőven.
Így megy ez...
Viszont kiválóan illusztrálja, hogy hogyan nyal be a hisztis progresszív horda fenntartás nélkül minden őrültséget, amivel a sajtója eteti 
nINcShÁlóZaT