Mit tehet egy mindenszarizmus hívő, ha nincs miért sírni?

Borzasztóan sajnálom azokat a baloldali politikusokat, haladó újságírókat, meg a sleppjüket, akik 2021-re oda jutottak, hogy a komfortzónájuk legvégső határa az az állapot, amikor még legalább egy kicsit minden sz*r.

Sajnálom, hogy Gyurcsányéknak sikerült elültetni a fejükben a "merjünk kicsik lenni" mottót.

Sajnálom, hogy sz*rul érzik magukat, amikor valamiért örülni lehet.

És sajnálom, hogy ezeknek az embereknek együtt kell élniük sok millió büszke magyarral, akik felemelt fejjel, hangosan, hevesen és boldogan ünnepelték tegnap a nemzeti tizenegyet.

Ijesztő látni, hogy miközben a külföldi sajtó ódákat zeng a szurkolóinkról és a játékosainkról, addig a baloldali média ilyenkor is képes nácizni, huligánozni meg hitetlenkedni.

Aztán meg azt mondják, hogy a jobboldal megosztja az országot.

De a helyzet az, hogy az ország nagyon is egyben van. A nemzeti identitásunk, a kultúránk szeretete, az egymás iránt érzett és vállalt felelősség nagyon rég nem volt ilyen erős.

S éppen ezért, ha még mindig vannak néhányan, akik úgy érzik kiszorította őket a közösség, hogy a jobboldal kisajátította a zászlót, a címert vagy a csapatot és úgy vélik, nincs miért büszkének lenniük a nemzetükre, akkor lehet, hogy ideje lenne ezeknek az embereknek megkérdezni maguktól:

Mitől lehetne büszke rájuk ez a nemzet?

Ezzel talán megértenék, honnan ered az a végtelen keserűségük.

A baloldal éveken át támadta a sportberuházásokat, kárörvendtek a kudarcoknál, de most, amikor beérett a hosszú munka eredménye, politikai hasznot akarnak húzni a sportsikerekből, már nem kampányolnak…

Ezen a forró nyári napon szeretnénk az egyik kedvenc fotónkkal minden apának, nagypapának, dédapának boldog apák napját kívánni. 🧒🧔👴

Mert minden apa egy hős, és minden gyerek igazi hősként tekint az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média