Emlékszel, Petike?

A zörgő zacskó hangjára, amikor a tésztával játszottál? Vagy a szállingózó porcukor látványára, miközben a buktádat ráztad? Esetleg a föld és a gyökérzet illatának keveredésére a krumpliszsákon, amikor meglóbáltad az orrod előtt?

Emlékszel, amikor levetetted a mellénykédet és Feri bácsi rád adta az ünnepi kosztümöt? Amikor csillogó szemekkel próbáltad utánozni őt? Emlékszel, hogy örültél, amikor megkaptad tőle az első vállveregetésed? Amikor ott az asztalnál végre sikerült letenned a bizonyítványt?

És most jött ez a csúnya Házelnök Úr és visszarakta a cumit a szádba.

Tudom, Petike, most sírni volna jó. Elpanaszolni Feri bácsinak egy paprikás krumpli vagy egy pár virsli mellett, hogy milyen gonoszak veled, de hidd el, Petike, egyszer mindenkinek fel kell nőni!

Neked már rég fel kellett volna. Mert közted és Fegyőr Bandi között csak annyi a különbség, hogy téged valakik már felhatalmaztak arra, hogy képviseld őket, felhatalmaztak arra, hogy képviselőhöz méltó módon viselkedve végezd a dolgod.

Te nem arra kaptál felhatalmazást, hogy játszóházat csinálj a Parlamentből. Nem az a dolgod, hogy neveletlen gyerek módjára, a földijeidet megszégyenítve, vállalhatatlan kijelentésekkel tarkítva, üres frázisokat pufogtass.

Azok az emberek, akik felhatalmaztak, elvárják, hogy érdemben is tegyél értük valamit, ha már elköltenek rád havi 6 milliót.

Ha ez nem megy, akkor kéredzkedj vissza az óvodába és kezdd elölről az egészet, hátha akkor megtanulsz majd viselkedni!