Optimista embernek tartom magam. Optimista emberként mondom, hogy az AFD győzelme pont annyira jelentős mutató a világ változására, mint amennyire esélytelen, hogy kormányozzanak. Nagyon.

Persze a politikában a változás állandó, de a törvényszerűségeket nem lehet átugrani.

Márpedig a helyzet az, hogy Németországban még mindig a klasszikus médiumok jelentik az elsődleges tájékozódási pontot. Az AFD-nek pedig pont annyi és olyan megjelenése van ezekben, amennyit és amilyet engednek. Ez pedig csak egy ok.

Mint párt olyan szinten leprásnak bélyegezték, hogy még a legnagyobb társadalmi elégedetlenség közepette is nagyobb esély van arra, hogy jöjjön egy új meglepetés, minthogy az AFD mindenkinek emészthető legyen. (Ha valaki nem értené, miért olyan nehéz, az előző pontot olvassa újra) Ez már kettő.

A harmadik pedig nem egy ok, hanem egy jövőkép. Mert az van, hogy 4 éves kor alatt az lassan abszolút többségben lesznek a bevándorlók Németországban. Ezt mindenki úgy értékeli, ahogy akarja, de abban vita nem lehet, hogy ők is lesznek felnőttek. Felnőnek majd egy nagyon erős, nagyon szabályos és nagyon összetartó kulturális közegben, aminek semmi köze Németországhoz. Ezért aztán nekik sem lesz sok közük a most izgalmas vagy még értelmezhető német pártokhoz. Sokkal nagyobb esély van rá, hogy meglesz a saját pártközösségük. Ez a lényeg.

Én ebben az évtizedben kevés esélyt adok a változásra Németországban. A következőben is. Arra viszont már most nagy esélyt látok, hogy a valódi alternatíva Németországnak egy olyan párt lesz, amelyik nem németekre épít.

Egy biztos: azért sem lehet felhőtlen az örömünk, mert a világ éppen kigyógyulóban van abból a betegségből, amit mi még most kaptunk el.