Nem értem azt az anomáliát, hogy a 444 szerint a tisza külpolitikusa Washingtonba próbálta kilobbizni, hogy ne sújtsák Magyarországot 100 százalékos büntetővámmal az orosz energia miatt.

Én azt hittem már 50 napja leváltunk róla.

Ezt pedig azért hittem, mert mióta az új kormány van, egyetlen liberális éttermiségitől se hallom, hogy Putyin véres háborúját finanszírozzuk az orosz olajjal, meg az orosz gázzal. Sőt, a benzinár is megy felfelé, ami teljesen logikus LENNE, ha leváltunk volna az orosz olajról.

Szóval, akkor mégsem?

Pedig még a vezérünk is megígérte és, ha ő valamit megígér az úgy szokott lenni nem?

Na, mindegy biztos a 444-et is megvette a Tóni, ne törődjetek vele!

Áradjon!

Nem értem azokat, akik megkérdőjelezik Forsthoffer Ágnes függetlenségét köztársasági elnökként.

Hiszen tudni kell, hogy Ágnes fideszesként kezdte. Kicsivel több, mint 14 évig vörösre tapsolta a…

„Én nem érzem szükségesnek, a piac majd eldönti, miről van szó” – mondta Tanács Zoltán az egyre jobban dráguló üzemanyagárakkal kapcsolatos esetleges szabályozással kapcsolatban Bohár Dánielkérdésére…

Mondd Petike, mi bánt? Egy okos ember azt mondta, választás után 100 napig tart az eufória. Mostanában jár ez le, ígéretek nagy része kuka, Zsolti bácsi sose létezett. Innen már csak lefelé van út?…

"A fene se érti a tiszásokat.

Elnézték Magyar Péternek, hogy hazudott nekik mindenről az EP-mandátumtól kezdve a Fideszből való "kilépéséig".

Elnézték neki a felesége zsarolását és terrorizálását, a…

Nagy VIP Ervin tagadta, hogy ott volt a VIP-ban, de addig kérdeztem, hogy beismerte.

️Bóna Szabolcs agrárminiszter szerint álkérdés a drága üzemanyagár.️ Ti mit gondoltok erről?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média