ELINDULT A NEMZETI KOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZAT!

Tegnap egy óriási projektet indítottunk el, aminek nem kisebb a célja, minthogy elpusztíthatatlanná tegye a jobboldali nyilvánosságot.

Fél nap alatt az elküldött támogatásaitok mértékével és mennyiségével világosan megüzentétek, hogy kiálltok az ügy mellett. Bátran mondhatom tehát, hogy a szikra, ami bennünk megvolt belobbant!

Ez azonban csak a kezdet. Nagyon az elején vagyunk és azok a projektek, amiket a hálózattal készülünk megvalósítani nagyon sok anyagi- és emberi erőforrást igényelnek és annál is több munkát.

Ismertek, én erre tettem fel az életem. Nem érdekel, hogyha a miniszterelnök börtönnel fenyeget és az se, ha halálos fenyegetések tucatjait kapom, mert tudom, hogy ez az ügy jóval nagyobb nálam. Jobboldali nyilvánosság nélkül ugyanis elveszítjük a hazánkat.

Hamarosan jövök majd egy újabb videóval is, később pedig bemutatjuk azt a projektet, ami a hálózat három nagy pillérének egyike lesz. Olyan pillérek ezek, amelyeket nemhogy a jobboldali, de a teljes hazai nyilvánosságban sem mertek még elkezdeni építeni. Mi azonban mindenre készek vagyunk, hogy sikerre vigyük ezt az ügyet.

A köszönet a tiétek, ugyanakkor, mint azt fentebb már említettem ez csak a kezdet.

Arra kérlek titeket, hogy a tegnapi lendülettel továbbra is támogassátok a Nemzeti Kommunikációs Hálózatot, ahogy csak tőletek telik.

Ha felmentek az NKHKFT.HU oldalra, lehetőségetek van megtenni ezt Stripeon, Google Pay vagy Apple Pay segítségével, de klasszikus banki átutalással is.

EZEN A LINKEN: https://www.nkhkft.hu/

Mindenkire szükség van!

️ A Tisza mindenkit holmi gyilkos bűnszervezet tagjának tekint, aki közreműködött a 2010 utáni kormányzásban.

️ A megígért jóléti intézkedések részletezésére tehát még picit várni kell, ahogy a…

Jó reggelt Magyarország ️ ma 14:00 körül a HIR TV n leszek élőben a Hangoló című müsorban (ha minden jól megy) már csak egy nap és 16:00 kor találkozunk a Kodály köröndön. Komp-Média nevében leszek…

Magyar Péter és az ukránok ügyvédje azért vonná felelősségre Orbán Viktort, mert a magyar hatóságok márciusban elfogtak egy ukrán pénzszállítót. A lényeg röviden!

Kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva…

Nem kapunk semmit sem ingyen. Ha fizetünk valamiért akkor legyen is.
Nem kell Paks2? Akkor a sok légkondi miatt majd kerékpárhajtással teremtik elő az áramot a miniszterek? Vagy mi lesz?

️ Zászlóháborús jó reggelt mindenkinek

Ez a hét sem volt feszültségmentes, sőt. De először is a szolgálati közlemény:

️ A hétvégén harmadfokú riasztás, komoly hőség és UV sugárzás várható. Ha teheted,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média