Gömörország egykori vármegyeszékhelyén kezdtem a politikával foglalkozni, ahol a jobboldal évtizedek óta megingathatatlan. Ebből adódóan azt biztosan tudom, milyen egy jó csapat, milyen az, amikor rendben vannak tartva a dolgok és el van végezve a munka. Aki nem tudja elsőre, most melyik településről beszéltem, annak biztosan fontos tudást kell bepótolnia.

Idén is sok helyen tartottam fórumot az országban, ami mindig óriási élmény és a legjobb alkalom is számomra, hogy a saját szememmel győződjek meg arról, mennyire áll jól a közösségünk. Az alapján, amit eddig láttam azt mondhatom, ha a munka mindenhol el lesz végezve, nyerni fogunk.

Nagykőrösön el lett végezve. Nagykőrös nekem az a település, ahol minden látogatásom során egy kicsit azt érzem, mintha hazamennék és nem a táj, a település vagy a szokások miatt, közel sem. A hasonlóságot az adja, hogy Nagykőrösön mindig az a benyomásom, hogy a munka el van végezve. Nincsenek kifogások, nagy megfejtések, eltartott kisujj. Bele van rakva a meló. Ennyi a titok.

A jobboldal ilyen melós közösség, ha kell mindenki odaáll és elvégzi a feladatát becsülettel. Most ez kell, mindenhol és rendben leszünk. Ahol meg úgy érzik, hogy nehezebb, azt javaslom telefonáljanak be Nagykőrösre vagy Putnokra és kérdezzék meg, mi a titok. Előre szólok: nem lesz nagy meglepetés.

Gratulálok a győzelemhez! A nap végén csak ez számít!

Kik keresnek majd a BÉKÉVEL?
Teljes videó a Patriótán!

Az elmúlt időszakban szinte minden olyan közéleti szereplőre rátámadtak a Molnár Áron-féle balliberális gyűlöletkeltők, akik vagy kiálltak Orbán Viktor mellett, vagy valamilyen módon támogatásukról…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média