A balos újságírókat kérdezem: abba belegondoltatok már, hogy az USA-ban - amire a demokrácia mintájaként szoktatok hivatkozni - bármelyik elnök alatt, mindegy, hogy demokrata vagy republikánus, ha kiderült volna, hogy egy másik ország így próbál meg beavatkozni a belügyekbe, sokkal komolyabb következményei lettek volna ennek? De garantálom, hogy még Európában is, ha nem a bal-, hanem a jobboldal csinálja.

Amikor sorra hozzátok le ugyanazt a hazugságot SZIKRONBAN tíz portálon, akkor letagadhatatlanul látszik az ügynökmunka, amit műveltek.

Az is elég nagy probléma, hogy miután a USAID forrás megszűnik, Brüsszel nyíltan vállalja a finanszírozásotok folytatását.

Szerintem minden magyar ember, akinek fontos a demokrácia joggal várja el az éppen aktuális kormánytól, hogy cselekedjen egy ilyen helyzetben.

️ Nézzük mit tett Donald Trump, amióta hivatalba lépett:

közel 100 rendeletet írt alá elnöksége első óráiban

hozzáfogott a bűnöző illegális migránsok hazatoloncolásához

az akadékoskodó kolumbiai…

Mi van a lábad között? 😅
Férfiak a nők között?

181 éve született az együk legnagyobb magyar festő. “Természetesen azt nem is sejtettem, hogy mi lesz belőlem, milyen festő leszek. Csak festő akartam lenni, aki dolgozhat.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média