Pásztorok, istálló, szalma és mégis ez volt a legnagyobb csoda!

Nem tartom jónak az értekezéseket arról, hogy hogyan kellene módjában méltón ünnepelni Jézus születését, mert messze visz, de nem vezet sehová.

Nem tartok igazából helyesnek semmilyen értekezést a csodáról.

Az ok egészen egyszerű. Aki mérlegre akarja helyezni és súlyát mérni az Úrnak, bizonyos, hogy nem kap semmit.

Ebben nincs nagy megfejtés. Nincs olyan skála, ahol a töltöttkáposzta még belefér, a zserbó már nem, ahol a kevés ajándék nem rossz, a nem túl drága majdnem jó és a fa se legyen 180 felett vagy alatt. Nem ez az út, nem ez a lényeg.

A pásztorok is éltek valahogy, ettek valamit, viselték ruhájukat és tették dolgukat mielőtt Jézus megszületett és utána is. A szalmának és az istállónak is megvolt a maga rendeltetése előtte meg utána. Hogy azon az éjszakán, minden tárgynak, személynek, történésnek jelentősége volt? Biztosan és ezen üzeneteket ma is érdemes magunkkal vinni.

De szerintem nem érdemes méregetni azt, ami egyébként csak világi dolog. Sem megtagadni, sem megszakadni nem kell.

Egy valamiben viszont az én megtapasztalásom szerint biztosan nem érdemes megalkuvónak lenni, s ebben a világi dolgoknak nincs is jelentőssége: be kell tudnunk engedni Jézust az életünkbe, s ha már beengedtük figyelni rá, hogy ne forduljunk el tőle, ne tagadjuk meg, mert bár mindig visszajön, mindig figyel, mindig szeret, a döntés legvégül a miénk.

Ezzel a gondolattal kísérve kívánom mindenkinek, hogy élje meg Jézus születésének csodáját és merítkezzen abból.