Na, akkor helyzetjelentünk.

Tehát adott egy olimpiai megnyitó, ami számos elemében bemutatja a francia kultúrát és történelmet. És bár ideológiai értelemben sohasem állt közel hozzám a francia forradalmi hevület, pontosabban az, amivé a szépen hangzó hívószavak váltak néhány év leforgása alatt, de ez legyen az én személyes problémám, együtt tudok vele élni, hogy úgy mondjam. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a megnyitó ezen részét technikai és történetmesélési szempontból parádésan kivitelezték. Számomra ez szórakoztató és élvezhető etap volt, de ez megintcsak legyen az én problémám.

De aztán.

Jön ez a valami, ami tényleg inkább emlékeztetett valami disztopikus sci-fi dekadens fantáziajelenetére, mintsem showelemre, jön az ádámkosztümös törpapa (igen, tudom, Dionüszosz és én nem értem a művészetet - személyes probléma vol. 3), aki olyan részeit is megmutatja a nagyérdeműnek, amit talán kevesek kívántak látni, de hát persze ez ízlés dolga, mittudomén, én boldogan meglettem volna nélküle.

Szóval itt van ez az ezer éves hagyományokat csumára kigúnyoló cucc, amin un petit nagyjából világszerte milliók háborodnak fel.

De persze nem úgy van az, hogy meghátrálunk, nem fékezünk, senki kedvéért! (Erről jut eszembe, rég láttam az Űrgolyhókat - személyes probléma vol. 4) és jön a műsor rendezője, aki pacekba bemondja, hogy amúgy ők egy nagy pogány partit akartak rendezni.

Szuper, sikerült, köszönjük, Emese! Biztosan nagy volt az öröm a NOB-nál is, amikor másnap nyilvánosan kellett bocsánatot kérni a vonatkozó rész miatt. Nágy siker!

Ám ezzel még nincs vége!

Mert végül jön a Telex, meg az ideiglenesen Magyarországon állomásozó rikkancshad, és telibe beleáll a sztoriba, hogy bizony az nem is úgy volt, és aki mindezen merészel felháborodni, az bizony popagandista, sőt ő maga A PROPAGANDA!!4!

Bizony, ne nézzél, te is, ha az említett részen kissé feszengve ültél a kanapén, vagy éppen fogtad magad és kimentél egy sörért a hűtőhöz, a fejed vakarva, hogy hát azért ezt talán mégse kéne, vagy ez miez.

Sajnálom barátom, propaganda vagy. Ahogy propaganda Juan Valenciában, Kim Szöulban, Michelle Chicagóban, vagy éppen Edith Bordeuxban, akik nagyjából pontosan ugyanezt gondolták abban a szent pillanatban, amit te.

Szóval a jó hírem az, hogy nem vagy egyedül, ha ez a jacqesf0s műsorrész kib@szta nálad a FI-relét. A rossz hírem az, hogy a Telex szerint nem érted a világot, nem értesz te semmitsenem. Remélem, hogy ezzel a teherrel velem és sokmillió embertársaddal együtt valahogy képes leszel együttélni.

Vígasztaljon a tudat, hogy amint a mellékelt ábra mutatja, igenis voltak olyanok, akiknél törpapa és csatolt részei bizony osztatlan sikert arattak! ❤️

Hát így állunk. És remélem, hogy ha már a provokáció tízpertizesre sikerült, akkor az olimpia mostantól igenis szólhat a sportolókról, a nagyszerű teljesítményről és a fair playről. Remélem, nem kérünk sokat.

Hajrá, magyarok!

EZT FIGYELD!
👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇
👉☝️Elon MUSK írta:
"Hű, a Google keresési tilalmat rendelt el Donald Trump elnökre! Választási beavatkozás?"

️Magyar Péter mindazt képviseli ami utálatos emberben és a politikában,️ de amíg Orbánt gyűlöli és támogatottsága van, addig a külföldi gazdái elnéznek neki bármit.

Ha majd teljesen vállalhatlanná…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média