A nagyvad szokása szerint maszatol, szerinte az időközin valójában az ellenzék általános állapotáról mondtak véleményt a választók Budapesten.

Gelgő persze szokása szerint téved és/vagy hazudik.🥴

👉 A valóság az, hogy a budapestiek most vasárnap a főpolgármesterről és a sleppjéről mondtak véleményt.
👉 A fővárosiaknak elegük lett a közlekedési káoszból, a tragikus közállapotokból és a Budapestet elöntő szemétből, amit Karácsony Gelgely szerencsétlen, balfék intézkedései okoztak.
👉 A budapestiek rendezett otthonra és kiszámítható életre vágynak. Közel három év botrányos vezetése után végérvényesen belátták, hogy ezt sohasem fogják megkapni Karácsony Gelgelytől
👉 A hab a tortán pedig a főbogármester sorozatos hazudozása, azaz nemcsak kizsigereli, hanem át is veri a budapestieket.

️Ezért a budapestiek az első lehetséges alkalommal meg is üzenték a hiperpasszív főpolgármesternek; nem vágynak vissza a múltba, a kudarcos Demszky-korszakba és romlás helyett a fejlődést választják

Budapest tegnap a jövőt választotta a gyurcsányi múlt helyett. Előre és nem hátra, csakhogy stílszerű legyek

Novák Katalint arra kérni, hogy vegyen részt a Pride-on olyan, mintha azt kérnénk a Momentumtól és a DK-tól, hogy Magyarország érdekében dolgozzanak Brüsszelben.

Hirsch Gábor internetbiztonsági szakértővel beszélgettünk arról, hogy hogyan épül fel az internet, hogy valóban ki lehet-e zárni egy országot az internetből, ahogy Ukrajna is kérte és hogy…

Ezek minden szarizmus hívők azt sugallják, hogy itt minden milyen rossz és a népnek elege van. Na most megkapták a választ, hogy belőlük van elege az országnak!
Ennyivel nyertek a Fidesz-KDNP jelöltjei…

Itt és ennyivel nyertek a Fidesz-KDNP jelöltjei vasárnap:
Sárvár 83%
Nagykőrös 80%
Kőszeg 77%
Keszthely 76%
Nyíregyháza 1. körzet 76%
Nyíregyháza 2. körzet 74%
Budapest V. kerület 71%
Szigetszentmiklós 64%…

️Itt és ennyivel nyertek a Fidesz-KDNP jelöltjei vasárnap:
Sárvár 83%
Nagykőrös 80%
Kőszeg 77%
Keszthely 76%
Nyíregyháza 1. körzet 76%
Nyíregyháza 2. körzet 74%
Budapest V. kerület 71%
Szigetszentmiklós 64%…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média