Hiszem, hogy a Kiegyezésben, vagy korabéli nevén "közösügyi törvényben" benne van minden, ami Bennünket, magyarokat jellemez.

👉 Nem tűrjük az elnyomást. Ha a nemzet úgy érzi, fegyverrel vagy akarattal megszállják, felkel a megszállói ellen. Nem számít a túlerő, nem számítanak az esélyek, csupán egyetlen dolog számít; érvényt szerezni annak, hogy mit kíván a magyar nemzet. Ez történt '48-ban, '56-ban, '89-ben és 2010-ben is.

👉 Ha a magyarok akaratát semmibe veszik, mi nem törődünk bele a sorsunkba. Különösen igaz ez, ha a megszállóink túlerővel, pláne egy külső hatalom erejével fojtják vérbe a szabadságharcunkat. Ilyenkor dacolunk. Ezekben az időkben még magasabbra emeljük a tekintetünk, mint akkor, amikor éppenséggel győzünk. És nem adjuk fel, ilyenkor jön a passzív rezisztencia, a lelki-szellemi elemlekedés, vagy éppen a polgári körök időszaka. A Bach-rendszerben tizennyolc, a Kádár-korban harminchárom, a Gyurcsány-terror után négy esztendőn át tartottunk ki, emelt fővel. A magyarokat le lehet verni, de megtörni nem lehet. Erről szól az elmúlt két évszázad.

👉 Amikor eljön a megfelelő pillanat, igenis meghozzuk a kompromisszumot. Ösztönösen érezzük, hogy mi az elviselhetetlen, és mi az, ami kölcsönös előnyökkel, egyben lemondással is jár. A magyarokat nem kell kioktatni, tanítani kompromisszum-ügyben. De élhetetlen, pusztító megegyezést soha, senkivel sem kötünk. A magyar okos, de büszke nép.

👉 Emelkedett, már-már lelki kapcsolatunk van az alkotmányos renddel, a jogfolytonossággal, a betű igazságával, az írott elvek megtartásával. A magyar szavatartó nép, de kellően komoly is. És amikor komoly dolgokról van szó, a magyar betűt vet és jogot alkot. Mert hiába az akarat, hiába a közös szándék, gyakran vagyunk úgy, hogy a törekvés elillan, a harci kedv tovaszál. Igen, lobbanékony, hirtelen nemzet vagyunk, de ismerjük is önmagunkat. Ezért - emlékeztetve magunkat mindarra, amiért harcolunk - törvényeket alkotunk, hogy ne feledkezzünk meg arról, milyen irányba kell kormányozni a hajót. Így volt ez Szent István idejében, az Aranybulla korszakában, a Werbőczy-féle Tripartitum, az Áprilisi törvények, a Monarchia jogrendje idején, és a világháborúk közti Magyarország világában. A rendszerváltoztatás magasztos tetteit, de erős hiányosságait pedig Alaptörvény létrejötte írta felül. A magyar ember természeténél fogva hisz a jog erejében. Ezért is állunk olyan meghökkenten és döbbenten, amikor valakik ennek az elkenkezőjét szajkózzák.

👉 A magyar ember mindig a fejlődés útját választja. Ez nem csak az anyagi világ szférájában, hanem az élet minden szintjén megmutatkozik. A mindennapokban arra megyünk, ahol érezzük az előrelépés lehetőségét, nyughatatlan természetünknél fogva törekszünk a jobbra. Tudjuk, hogy első szent királyunk a Nyugat irányába emelte tekintetét, de azt is tudjuk, hogy nem könyörgött sem koronáért, sem kardért; azokat a tisztelet jeléül nyugati szövetségesei adták neki, üdvözlő ajándékul. Ezért nem tűrünk sem kioktatást, sem lenézést, sem azt, hogy vazallusként kezeljenek bennünket. A mi kapcsolatunk organikus egység a Nyugattal, de szárba csak akkor szökken, ha a kapcsolat a kölcsönös tisztelet jegyében, a baráti partnerség, a szívélyes együttműködés keretében valósul meg. Ha nem így történik, akkor életbe lép a felsorolás első pontja. Mert a magyar soha nem fenyeget. De a magyar mindig betartja, amit ígér.

️A mai napon adjunk hálát azokért az emberekért, akik a történelem forgatagában képesek voltak helyes döntéseket hozni, megkötni a maguk kompromisszumát, nem dühből és kényszerből, hanem a bölcs belátás erejével. A Kiegyezésnek köszönhetően egy páratlan duális rendszer, egy virágzó állam és Közép-Európa meghatározó lelki-szellemi erőközpontja született meg; az Osztrák-Magyar Monarchia️