Vox polpuli, vox Dei, szokták mondani a büntetőjogban, de úgy gondolom, hogy az élet minden szegmensére ráillik ez a négy szócskás, kompakt bölcsesség: a nép szava Isten szava is egyben.

A tegnapi ellenzéki gigatüntetés komolyságát kizárólag a szervezők hitték el. A résztvevőket elfelejtették minderről tájékoztatni, és ahogyan az rendre lenni szokott, kialakult a narratívák buborékja: az ellenzéki pártvezérek&progresszív sajtójuk, valamint a magyar nép értelmezési keretrendszerének álláspontja; ahogy Gulyás Gergely fogalmazott egy másik témával kapcsolatban a múlt héten, a kettő között nincs közös metszet.

Néhányan mégis úgy érezték, fontos kiállniuk egy olyan ügy mellett, amire per pillanat bizonyítékok híján a legnagyobb jóindulattal sem lehet mást mondani, mint spekuláció. Ők szomorúan és fájdalmasan vonták le a számukra keserű konzekvenciát:

"Mással vannak az emberek elfoglalva."

Vox populi, vox Dei. Ebben a mondatban minden benne van, és számomra hatalmas öröm és megnyugvás, hogy az ellenzéki pártokat támogató emberek még mindig ezerszer jobban és helyesebben értelmezik a valóság&igazság tandem történéseit, mint a botcsinálta pártvezérek és sajtójuk. Én személy szerint azért sajnálom a tegnapi tüntetés résztvevőit, mert megint egy olyan utcába terelték be őket az előbb említett jótollúak és progresszívek, ami kizárólag csalódással végződhetett: "Ez nem érdekli az embereket..." Annyival kiegészíteném, hogy az emberek döntő többsége képes volt a történteket a helyén kezelni, bizonyítékok híján pedig senki sem tehet mást, mint hogy széttárja a kezét. Ez így kevés.

Vox poplui, vox Dei. Erről szól 11 év polgári kormányzás esszenciája. A konzervatív erőknek és benne különösen Orbán Viktornak az ugyanis szerintem a legnagyobb erénye és legfőbb fegyvere, hogy ösztönösen képes újra és újra "rárezegni" arra, hogy mit kíván a magyar nemzet, mit szeretne az ország és milyen irányt kíván szabni a saját fejlődési útjának. Kétség ne férjen hozzá; önmagában a profizmus, a nagy munkabírás és a szép jelszavak nem lettek volna elegendőek három kétharmados győzelemhez. Ehhez érezni is kell a társadalom szívverését, rajta kell tartani az ujjunkat a többségi akarat verőerén (v.ö. G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály).

Minden irónia és lesajnálás nélkül állítom, hogy szomorú számomra az, hogy a jelenlegi magyarországi ellenzék ebből semmit sem érzékel. Nekem személy szerint sokkal jobban tetszene egy tehetséges, talpraesett ellenzék, akivel lehet versengeni, és akkor sem történik nagy tragédia, ha néha-néha nem mi győzünk. Mert tudható volna, hogy a vezércsillag mégiscsak az, hogy "mit kíván a magyar nemzet". Ez szerintem a jelenlegi ún. baloldali politika legnagyobb hiátusa Magyarországon. Különösen kívánom egy értelmes és nemzeti alapokon álló ellenzék megszületését az őket támogató szavazók és emberek érdekében, bár szerencsére a konzervatív oldalon sok hely van, ha úgy gondolják.

És ezért létkérdés a jövő áprilisi választás. Néhány hónap múlva arról döntünk, hogy olyan kormányunk lesz-e (továbbra is), amely bár természetesen nem tökéletesen és hibátlanul, de mégis az emberek akaratából és az emberek akarata szerint kormányoz, vagy egy olyan szedett-vedett konglomerátum kerül az ország élére, aminek még ahhoz sincs ereje és tehetsége, hogy legalább az emberek hangját meghallja.

Az elmúlt hónapok eseményei alapján bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatban. Bízom a magyarok bölcsességében és bízom a Jóisten szeretetében. Vox populi, vox Dei.

#készüljetek