Az összes függetlenobjektív felületen azt láthatjátok és/vagy olvashatjátok, hogy micsoda nagyszerű dolog volt a tegnapi pride, mert ott olyan emberek vonultak fel, akik kiállnak valamiért.

Rendben, elfogadom, sőt, öröm számomra, hogy bár abszolút nem értünk egyet, de mégis mindenki megjelenítheti a véleményét és képviselheti azt, amiben hisz, ebben a "posványos diktatúrában".

Ugyanakkor természetesen remélem (ilyet írni, hogy "elvárom" inkább nem is merek), hogy ugyanezen függetlenobjektív sajtótermékek ugyanekkora stábbal és lelkesedéssel fognak örvendezni az októberi Békementnek is, mert az sem szól majd másról: mi is kiállunk majd valamiért, amiben hiszünk. Remélem, a 444, HVG, 24, Telex erről is párás tekintetű cikkek- és elismerő videók garmadáját fogja közölni.

Áprilisban pedig majd az is kiderül, hogy kinek a véleménye van többségben. A demokrácia már csak ilyen.

#készüljetek

️Sziasztok
Elérkezett az év azon hete, amikor szabadságon vagyok.
Ez rossz abból a szempontból, mert a következő napokban nem leszek itt túlságosan aktív.
Minden rosszban van valami jó, ugyanis ameddig…

️ Pintér Sándor LEBUKOTT! PEGAZUS BOTRÁNY!!4!
Pintér Sándor arra a kérdésre, hogy folytattak-e illegális megfigyeléseket, nemmel felelt. Lássuk, mi áll a "NEM" mögött! Hatalmas lebukás!!!

/ Oszd…

Üzenjünk a baloldalnak 1000 megosztással!
👉Elegünk van a bohóckodásból!

Te kire bíznád gyermekeid, unokáid jövőjét?
️A magyarokat lenéző, külföldi érdekeket szolgáló, a gyermekvédelmi törvényt és a…

😁😂Annyira vicces, ahogy az elértéktelenedett és elvtelenné vált ellenzék, a külföldi uraik akaratának megfelelni igyekezve teljesen hülyének nézik a saját szavazóikat.
🤡☝️Most komolyan.. 😁miféle…

Családi, és más kötelékek

Schönberger Zsolt a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője. Azt mondja, családja támogatása nélkül nem tudna kiteljesedni a küldetésében. Zsolt ugyanis…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média