Kerényi Imre utolsó éveiben is a magyar kulturális élet felvirágoztatásáért küzdött, és ma, emléktáblájának avatóján bizton állíthatom, büszke lenne a Vörösberény Programra, büszkén járná be a Magtárat és örömmel töltené el, hogy Balatonalmádi, ahogy megálmodta, művészeti központ lett.

Kiemelkedő életművet és olyan követendő magatartásmintát hagyott hátra, melyre mindannyian felnézhetünk.

Ahogy eddig, ezután is számíthatnak rám!🤝

A Belügyminisztérium által biztosított 20 millió forint támogatásból megújulhatott a falu egyik legrégebbi épülete, a faluház.

A beruházás erősíti a…

A Kormány sikeresen megvédte a munkahelyeket és újraindította a gazdaságot.

️ A járvány ellenére is nőtt a foglalkoztatottak száma, közel 4,7 millión dolgoznak, 24 ezerrel többen mint egy éve, a…

Már több mint 700 000 aláírás gyűlt össze a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióra.

Már több mint 700 000 aláírás gyűlt össze a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióra.…

A Kormány felminősítette a birkózást: a csepeli székhelyű Kozma István Magyar Birkózó Akadémia bekerült a kiemelt sportakadémiák körébe.
Minden akadémiai birkózónak, mesternek és tanítványnak, de az…

A Gyurcsány-film lenyomta James Bondot a Corvin Moziban.

A neve Ferenc. Gyurcsány Ferenc.
ELK RTUK
Október 21-től a mozikban

Önök szerint melyik alcím illene a bukott miniszterelnökről szóló filmhez?

A…

☝️Ha egy kicsit is érdekli a jogállamiság a jeles “tényfeltáró” LIBE küldöttséget, akkor megnézik a 2006-os Gyurcsány-féle tömeges rendőrterrort bemutató kiállítást is
Az Európai Parlament…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média