Letettük a Rendészeti Integrált Központ épületkomplexum alapkövét Sopronban!
️Óriási jelentőségű ez a beruházás, hiszen egy helyen tud majd együtt dolgozni a helyi rendőrség, a Katasztrófavédelmi Kirendeltség, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.
Az együttműködés, a szakmai összefogás, az összehangolt, gyors fellépés, a közös munka hozzájárul ahhoz, hogy Sopronban magas színvonalon garantálják biztonságunkat.

Az építést Magyarország Kormánya 10 milliárd 340 millió forinttal támogatta.

Nem azt várjuk a nemzeti csapatunktól, hogy letérdeljen.

Az ellenkezőjét várjuk. Azt várjuk, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerül, akkor állva haljanak meg - mondta Orbán Viktor.

Hiszünk a magyar vidék erejében, a magyar emberek tehetségében és szorgalmában.

Nagyra tartjuk a vidéken élők véleményét és javaslatait, hiszen ezen visszacsatolásokból nőtte ki magát a Magyar Falu…

Megtízszereződik a magyar szuperszámítógép-kapacitás

2022 tavaszán vehetik birtokba a kutatók a Komondorra keresztelt szuperszámítógépet a Debreceni Egyetem területén lévő Kormányzati Informatikai…

A Költségvetési Tanács ma hozzájárult a költségvetési törvényjavaslat zárószavazásához, így a jövő héten elfogadott költségvetése lehet Magyarországnak a 2022-es évre.
👉A Tanács megerősíti, hogy az…

Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere járt nálam.

Amióta átvette a romániai környezetvédelmi tárca vezetését, azóta nagyon komoly eredményeket tud felmutatni, ami jó…

Nekünk a jogállam a digitális jogállamot is jelenti

Adatalapú, mesterséges intelligencia technológiával támogatott döntéshozatali és jogalkotási folyamatokat vezetünk be Magyarországon.

️A Kormány már…

️ A bérből és fizetésből élőket már nem a baloldal, hanem a jobboldal képviseli

Karácsony Gergely szerint, ha valakit zavar a dugó, akkor szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog.

Budapest főpolgármestere szerint tehát a dugókról nem a város vezetői, hanem a város lakói tehetnek.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média