Pünkösdkor a kereszténységet és a Szentlélek kiáradását, illetve az egyház születésnapját is ünnepeljük.

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk." (Csel 2:1–4)

Ezután Péter prédikációba fogott, sokan figyeltek rá, követték, létrejöttek az első keresztény gyülekezetek.

Három és fél év a győri bencéseknél meghatározó volt az életemben. A bencés atyák nem csak a tantárgyakra, hanem a keresztény ember életprogramjára is megtanítottak minket: keresni és élni az…

A 2022-es az újraindítás költségvetése. A családok és a vállalkozások támogatása, a munkahelyteremtő beruházások megvalósítása, valamint az egészségügy és a felsőoktatás fejlesztése hozzájárul ahhoz,…

„A lélek az, ami a mozdulatlan, süket és vak testben látja a világot, hallja a világot, a múltban és jövőben messzire szárnyal, és Istent keresi akkor is, amikor tagadja létezését.”

Wass Albert

Újabb befejezett beruházás 👉 Akár 12 tonnát is képesek 70-90 méter magasba emelni a Bayer Construct újonnan beszerzett toronydarui.
🤝 A 10 darab nagy teljesítményű, Magyarországon ritka toronydaru…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média