Magyarország
gyógyszerrel és egészségügyi eszközökkel is segítette Törökországot
a földrengés után
️
A legszebb balatoni házakat díjazták Balatonakarattyán, a nemrég átadott gyönyörű református templomban.
Az Év balatoni háza építészeti díjpályázatot ötödik alkalommal hirdette meg a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) a Balatoni Szövetséggel együttműködve.
A választókerületemben a következő eredmény született:
👉Az Év balatoni lakóháza egy balatonhenyei családi ház, melynek tervezője Dénes György és Dénes Eszter.
👉Az Év balatoni középülete a balatonfüredi Zákonyi utcai épületsor lett, melynek felelős építésze Golda János és Madzin Attila.
👉A NABE különdíját kapta a balatonakarattyai református templom, amit Szabó György tervezett.
️Szívből gratulálok!
Magyarország
gyógyszerrel és egészségügyi eszközökkel is segítette Törökországot
a földrengés után
️
Osliban helyi és világpolitikai témák is szóba jöttek a beszélgetésben a testület, civil szervezetek és a Fidesz csoport tagjaival.
Köszönöm Fodor Józsefpolgármester úr meghívását, és a résztvevők…
Van, amiből nem engedünk: megvédjük gyermekeinket! 
️ Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
🪖 A hazaszeretet az első parancs, nem előzi
meg semmi sem.
Hazánk csak egy van, nincs másik!
Mindig lesz kellő eszközünk ahhoz, hogy Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerét hozzuk létre. Ennyi.
🙏 Nagyböjti péntek
Mikor lesz végre európai békejavaslat?
Napló/1889: Névnapomra palacsintatortát kaptam a családtól.
Ezzel a képpel köszönöm meg mindenkinek a jókívánságokat!
Orbán Viktor az EU-csúcson: a magyar álláspont egyértelmű és világos.
NEM a migrációra, NEM a genderre, NEM a háborúra!