🤝A mai nap egyik állomása Zánka volt, ahol átbeszéltük az eddig elért eredményeket és természetesen a jövőbeni terveket is.

A választókerületem 10 ezer feletti települései mellett, a 10 ezer alattiak is számíthatnak a kormány segítségére. Ők összesen csaknem 400 millió forintot kapnak, melyből Zánka több mint 16 millió forintot.

🤝Azt gondolom, hogy ez egy nagy segítség most a településnek. Ránk ezután is számíthatnak!

🟠 Indulás az Európa Tanács Jogi Bizottság ülésér, ahol a magyar delegáció nevében az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar ítéletei végrehajtásának állásáról tartok beszámolót.
🙏 Mindig a magyar…

Ferenc pápa az abortuszról: Senki sem állíthatja, hogy joga van dönteni egy másik ember élete fölött, különösen, ha az a másik ember ilyen védtelen és kiszolgáltatott.

Női polgármestereket fogadtam a Sándor-palotában. Hatalmas felelősség, kincs, és egyben lehetőség is az, ami az ő kezükben van, hiszen a saját településük életét igazgatják, közelről ismerik az ott…

️ A veszélyek korában a magyar válasz a stabil kormányzás. Megvédjük a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket.

️ A hazai földgáztárolók töltöttsége 2023. január 23-án 3,9 milliárd köbméter volt, ami a teljes kapacitás 6️⃣2️⃣%-a.

️ Az egy évvel ezelőtti mennyiséghez képest 56%-kal, 1,4 milliárd köbméterrel több…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média