Piroska néni története.

Emlékszem, amikor egy évvel ezelőtt rám nézett Piroska néni és azt mondta: ,,Én sosem szerettem a tétlenséget, képviselő úr!”

Ez most is beigazolódott. Hiszen tavaly még csak a tervben lévő könyvéről beszélgettünk, a napokban pedig már elkészült a könyv másolati példánya.

️Szívből gratulálok Piroska néni! Isten éltesse még nagyon sokáig!

️ 7 évvel ezelőtt ezen a napon több száz felfegyverkezett migráns ostromolta meg a röszkei határátkelőt.

2022-ben több mint 170 ezer belépési kísérletet regisztráltunk. Ez közel másfélszerese a…

Oroszország mától nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének - a kizárás alapja az Ukrajna ellen indított háború.

Nagyon szomorú, hogy ebben a helyzetben is az állampolgárok húzzák a…

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és az Igazságügyi Minisztérium ösztöndíjait adtuk át ma Szabadkán a tanulmányaikat megkezdő joghallgatóknak. Az ösztöndíj feltétele, hogy a végzett jogászok pályájuk…

Munkavacsora Pascual Navarro EU-ügyekért felelős államtitkárral, Salvador Rueda Rabanal helyettes államtitkárral és Aurora Mejía főtanácsadóval.

Eljött az ideje, hogy megkezdjük a szorosabb…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média