Egy kis színfolt, ebben a borongós időben. 
Visszatekintés a Veterán és Márkafüggetlen Autó és Motor Találkozóra. Pétfürdőn vettem részt az eseményen, ami a Mozdulj Pét! Egyesület szervezésében…
A kormány mindent nyilvánosságra hoz a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán.
A nyilvánosságra került tények cáfolják az ellenzéki politikusok összes állítását
️
☝️Az ügynek nincs kiskorú sértettje.
☝️Az is kiderült, hogy egyetlen politikus vagy közéleti szereplő neve se merült fel az ügyben.
☝️Akik politikusokra célozgattak, azok most visszakoznak.
☝️ “Zsolti bácsi” egy kitaláció.
Ez egy hangzatos, szervezett, lejárató akció.
Vádaskodással és alaptalan hazugságokkal
️
️A ma nyilvánosságra hozott jelentés fényében, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként tennék néhány állítást a SZŐLŐ UTCAI pedofil-álhír kapcsán.
Ma (végre) a nyilvánosság számára is kiderült, hogy a Szőlő utcai bűnügyben, nincs kiskorú áldozat, ebből következően a pedofília bűntette sem valósulhatott meg.
Az is kiderült, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásnak nincs egyetlen olyan érintettje sem, aki politikus vagy más közéleti szereplő lenne.
Az is kiderült, hogy a Szőlő utcában - pl. Magyar Péter állításával ellentétben - nincs gyermekotthon, kiskorúak börtöne van, ami zárt, zsilipelt intézmény, ahova nem lehet csak úgy bemenni, a fogvatartottakat is rendőrök kísérgetik.
Az is kiderült, hogy azon személyek, akik terhelően nyilatkoztak kormánytagok állítólagos érintettségéről, a kihallgatásuk során visszakoztak, és jelezték, hogy csak alá nem támasztott hallomásokra alapították, amit mondtak.
Az is kiderült, hogy Juhász Péter videójában az a bizonyos “Zsolti bácsi” pusztán kitaláció. Az ózdi járásban nincs is gyermekotthon.
Mindezek mellett az is kiderült, hogy a lejárató akció egy összehangolt, előre eltervezett, ténybeli alapot nélkülöző művelet, melynek hátterében felbukkan egy külföldi titkosszolgálat is.
Folytatjuk.
Egy kis színfolt, ebben a borongós időben. 
Visszatekintés a Veterán és Márkafüggetlen Autó és Motor Találkozóra. Pétfürdőn vettem részt az eseményen, ami a Mozdulj Pét! Egyesület szervezésében…
Megint hazudtak, megint lebuktak, és most felelni fognak! A kormány mindent nyilvánosságra hoz a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán. A nyilvánosságra került tények mind cáfolják az ellenzéki…
Itt többről van szó
️A ma nyilvánosságra hozott jelentés fényében, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként tennék néhány állítást a SZŐLŐ UTCAI pedofil-álhír kapcsán.
Ma (végre) a nyilvánosság számára is kiderült, hogy a…
Tarts velem 7:30 órakor a Harcosok órájában. Lesz témánk bőven! 
️
Ez egészen elképesztő.
Az Európai Parlament kulturális bizottsága ma együttes ülést tartott az ukrán parlament oktatási bizottságával. A tiszás Tarr Zoltán…
Mondj nemet a Tisza-adóra!
ℹ Négymillió háztartásnak juttatunk el szórólapot a Tisza-adó következményeiről. Az új, Brüsszelből irányított adóemelési terv súlyosan csökkentené a fizetéseket, 15%-os…