„Karácsony ne rakja ki a szerencsétlen, gazdátlan állatokat a főváros gyepmesteri telepéről”
Közösségi oldalán Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője felhívást intézett a főpolgármesterhez, amiben arra kérte őt, hogy vegye végre komolyan az állatvédelem ügyét.
Mint ismert, Karácsony Gergely a jelölti kampányában állatbarát Budapestet és Állatvédelmi Chartát hirdetett, azonban ígéretei több mint három év elteltével sem valósultak meg.
☝️ Sőt, ahogyan a Kontra beszámolt róla, a főváros most éppen azt tervezi, hogy áttolja a kerületekre a kóbor állatok tartásának feladatát a befogást követő 16. naptól. A baloldali városvezetés ezzel a lépéssel spórolni próbál, ugyanakkor a rendezetlen helyzet miatt több ezer állat élete kerülhet veszélybe.
Dódity posztjában megoldási javaslatokat kínál a fővárosnak, szerinte a főváros gyepmesteri telepéről nem szabad kipaterolni, kiűzni a szerencsétlen, gazdátlan állatokat. Álláspontja szerint nagyobb, és alkalmasabb helyre kell költöztetni a gyepmesteri telepet, és létre kell hozni mellette a menhely funkciót. Éppen azért, hogy a káoszt el lehessen kerülni. Szükség van továbbá a nehezen gazdásítható állatok rehabilitására, amit kutyakiképzők segítségével kellene végezni. A politikus egyébiránt örökbeadó napok szervezésével segítené a régóta bent lévő kutyák és macskák gazdához jutását.
Dódity egyébként kiemelten foglalkozik az állatok védelmének ügyével. Legutóbb csütörtökön nyújtott be ezirányú javaslatot a Fővárosi Közgyűlésben, azonban a testület még csak napirendre sem vette az előterjesztését. A képviselő éppen ezért azt kéri a főpolgármestertől, hogy vegye komolyan, amit ígért, és támogassa az indítványát.
️ A Kontra vonatkozó cikkét itt találjátok:
https://kontra.hu/annyira-beutott-a-valsag-budapesten-hogy-karacsonyek-mar-a-kobor-kutyakon-is-sporolnanak
️ Dódity Gabriella posztját itt tudjátok elolvasni: https://www.facebook.com/doditygabriella/posts/587480056716023
/posztok.hu

️







