És nem is kis csapatot kapott az MTK! 


Magyarország újra a demokraták célkeresztjébe került: Soros pénzéből nagyszabású médiaprojektet készítenek elő
Amikor egy amerikai elnök belpolitikai mozgástere - akár a félidős választások elvesztése miatt - szűkül, akkor rend szerint külpolitikai téren akarja bizonyítani cselekvőképességét.
Talán a körvonalazódó republikánus győzelem az oka, talán nem, de Magyarország újra a demokraták célkeresztjébe került.
A Breitbart nemrég megszellőztette, hogy a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok az amerikai kormánnyal közösen egy nagyszabású médiaprojektet készít elő Magyarországon.
Az Internews oldalán már az álláshirdetések is megjelentek, ezekben az „erős és független médiaszektor” kiépítését nevezik meg a projekt céljaként.
Szólni kéne az amerikaiaknak, hogy ez ablakon kidobott pénz, ugyanis Magyarországon létezik erős médiaszektor. Független azonban nincs, nem is volt, és nem is kell.
Egyébként az akció a magyar szuverenitás megsértéseként értékelhető, a belügyeinkbe való durva beavatkozásként. Mindegy, majd Trump elrendezi a projektet két év múlva. 💪
2017-ban már próbálkoztak hasonlóval, akkor Donald Trump közbelépése miatt a terv meghiúsult. Most Biden elnöksége alatt újra nekirugaszkodnak.
És nem is kis csapatot kapott az MTK! 


Mindenki az árstopokra kíváncsi.
Paláver - A HírTV és a Karc FM közös műsora
️ Aki a képen látható nőt felismeri, látta valahol, jelentse a rendőrség oldalán megadott…
Gyorsan kórházba vitték!