Az ország legönelégültebb szerzője ezt is jobban meg fogja csinálni. A bátor, kormányellenes kiállás mögött azonban ellentmondásos sztori sejlik fel a múlt rendszerből, nem beszélve az első részben bemutatott, erkölcsileg szintén megkérdőjelezhető lakásszerzésekről.

️ Folytatjuk az ország legönelégültebb művészének, Dés Lászlónak a bemutatását. Bár Dés igyekszik magát az elvek emberének beállítani, gond nélkül éli mindennapjait a holokausztot elszenvedő zsidóktól elzabrált villában. Az Antall-kormány alatt letiltotta dalait a rádióban, majd az MSZP-SZDSZ győzelme után feloldotta a tiltást - 2016-ban pedig Bayer Zsoltra hivatkozva visszaküldte a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Azóta vagy Orbán reménybeli bukásáról nyilatkozik, vagy Szabó Tímeának kampányol. Ugyanakkor a rendszerváltás előtt impexes és "kitűnő pártkáder" édesapja összeköttetései biztos nem ártottak neki, és az 1985-ös KISZ-díjat sem utasította vissza.

A Demokrata legfrissebb száma szerdától, október 12-től kapható az újságárusoknál!

A legerősebb ligában játszanának. Nem elégednek meg az elért eredményekkel, a legmagasabb hegycsúcsot tűzték ki célnak…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye