Külföldre költözne a szocialista politikus, annyira rosszul érzi magát itthon

Pál Norbert, XVIII. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselőnek minapi Facebook bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy komoly bajok vannak a szocialista pártban.

A politikus ugyanis arról érdeklődik a kerületi csoportokban, hogy hová érdemes kivándorolni mostanában. Mi a trend ezen a téren. Pál Norbert valószínűleg realizálta magában, hogy a baloldali összefogás egyik haldokló pártjának tagjaként nem fog nagy karriert építeni. Jobb lesz valami becsületes munka után nézni.

Itthon is meg tudna élni, akár napszámosként is, de valószínűleg kínosan élné meg az ismerősei között azt, hogy egyik napról a másikra melósruhára kell váltania az öltönyt.

Így külföldön próbál szerencsét.

Pál, sok sikert az új életéhez! Bárcsak többen mernék meghozni ezt a döntést a baloldalon. A nemzet fellélegezhetne.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye