Megszólalt az áruló: a fideszesek nem olvasnak újságot
György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, a Fidesz-KDNP korábbi legvisszataszítóbb alsófertály lefetyelője az első adandó alkalommal hátbaszúrta politikai és szakmai közösségét, majd szegény sorsú Simicska-árvává válva szomorkodik a közélet minőségének romlása miatt. Nos, ez az alak azt találta mondani nemrégiben, hogy a jobboldali emberek nem vásárolnak újságot.
Sok más ostobaság mellett ez volt a leginkább szembetűnő Gy. Zsombor mondandójából. Az Indexnek adott interjújában kipityeregte magából azt a fájdalmat, amelyet afelett érez, hogy az a politikai produkció, amit újságírás néven művelnek, a kutyának sem kell. Ráadásul az általuk támogatott miniszterelnök-jelölt is csúfosan pofára esett április harmadikán.
Sanyarú az árulók sorsa!
A főszerkesztő-pofához ezek után lenne egy kérdésünk. Ha a fideszes-jobboldali közösség nem olvas újságot, nem néz tv-t, nem fogyaszt semmilyen politikai médiatartalmat, akkor minek köszönhető az újabb kétharmad? Zsombor!!! Korábban azt hazudtátok, hogy a Fidesz propaganda és a médiatúlsúly miatt nyer az Orbán.
Nem tudsz leállni a hazudozással, Zsombi!
Jó, elfogadjuk, hogy a Fidesz-KDNP szavazói tényleg nem olvasnak jobboldali médiát. Legyen. Akkor viszont vagy baloldalit olvasnak és amiatt szavaznak jobbra, vagy semmilyet nem olvasnak, és azért szavaznak a Fidesz-KDNP-re, mert úgy érzik, hogy jó irányba halad az ország. Nem? Nem, Zsombi? Ugye? Na, látod.
/posztok.hu






Nem áll le a csecsen hadvezér,…

