Rendkívüli: Merénylet áldozata lett Abe Shinzo volt japán miniszterelnök

Egy reggeli kampányrendezvényen lelőtték Abe Shinzo jobboldali japán politikust, volt miniszterelnököt. Shinzo a merényletet követően néhány órával belehalt a sérüléseibe.

A merénylő egy 41 éves férfi, Jamagami Tecuja, aki nem menekült el a helyszínről, rendőrség pedig előzetes letartóztatásba helyzete. Jamagami Tecuja a politikai jellegű gyilkosságot azzal indokolta, hogy „nem volt elégedett a volt miniszterelnökkel”, ezért lőtt rá. A merénylőről még annyit lehet tudni, hogy 2005-ig a japán haditengerészetnél szolgált.

A 67 éves Abe Shinzo a jobboldali Liberális Demokrata Párt egykori politikusa és elnöke Japán történelmének leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke volt. 2006–2007 és 2012–2020 között vezette a felkelő nap országát. 2020-ban egészségügyi okokra hivatkozva mondott le.

Abe Shinzo miniszterelnökként azzal hívta fel magára a nemzetközi közösség figyelmet, hogy 1945 után ő volt az első japán vezető, aki jelentősen emelte a második világháború után pacifistának tekinthető ország hadi költségvetését. Ennek oka mindenekelőtt Kína felemelkedésével magyarázható. Shinzo úgy gondolta, hogy meg kell erősítse katonai értelmében Japánt a Kína és Észak-Korea jelentette fenyegetettség miatt. Ebből kifolyólag aktívan együttműködött az Egyesült Államokkal, Ausztráliával és Indiával is.

A Reuters brit hírügynökség információi alapján az 1930-as évek óta a mai volt az első merénylet japán miniszterelnök ellen.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye