Megszólalt a Momentum a lepukkant mintabudijuk ügyében: Nem a mi szarunk!
Micsoda meccsek vannak az idei uborkaszezonban!
Tegnap számoltunk be a nyár egyik legkülönlegesebb ügyéről, a Momentum dicsőséges álomvécéjének tündökléséről és bukásáról.
A párt tatai alapszervezetének tagjai 2018 nyarán úgy döntöttek, hogy hangulatos toalettet alakítanak ki a város egyik népszerű helyén. Kiszemeltek maguknak egy rozoga, mosdóra csak nyomokban emlékeztető viskót, amiből aztán (állításuk szerint) 40 ezer forintból egy hófehér WC-komplexumot varázsoltak.
A döbbenetesen nagy sikert követően ezerrel pörögtek a Facebook-sztorik, párosával érkeztek a posztok, sőt, még egy videós összefoglaló is készült a történtekről.
Csakhogy miután a kamerákat lekapcsolták, a momentumos fiatalok telibe szarták az egészet. Vagyis nem ők, hanem vélhetően mások, de az tény, hogy valakik alaposan megbombázták Fekete-Győr Andrásék büszkeségét. A rossz állapotban lévő mintavécé helyzetéről beszámoltunk, sőt, még képeket is mutogattunk.
Ez ám a felháborító!
Nem csoda, hogy lapunk hűséges olvasója, Soproni Tamás a cikk alatti kommentfelületen védelmébe vette az utóbbi évek egyik legnagyobb momentumos fejlesztését. Szerinte a történet hőse, a Momentum Mozgalom, amely „saját pénzből kitakarította, felújította a helyet”, a gonosz pedig a fideszes vezetésű önkormányzat, amely „hagyta azt lerohadni”.
Jelezzük, innen már csak egyetlen lépés, hogy Fekete-Győr András és Guy Verhofstadt közös közleményben mondjon nemet a tatai mintavécé körüli szarkavarásra.
Cikkünk a témában: https://kontra.hu/romokban-a-momentum-tatai-mintaveceje-ugy-szetbarnaztak-mint-a-balaton-soundot-utolso-este
/posztok.hu








