A Momentum hasznos tanácsokat, Lázár János vekkert kapott az Országgyűlés hétfői ülésnapján, estére pedig von der Leyen asszony is befutott a Karmelitába

-Dömötör Csaba azt javasolta az általa DK-s ifjúsági tagozatként is becézett Momentumnak, hogy ne kampányoljanak a szomszédos országokban magyar pártok ellen, és füstgránátokat se dobáljanak rendőrökre esetleg. Emlékeztette a tiszta múltú fiatalokat arra is, hogy mindig elutasították Gyurcsány Ferencet - egészen addig, amíg aztán mégsem. És legfontosabb jótanácsként arra is felhívta Fekete-Győrék figyelmét, hogy az elektromos rollert jobb nem a zuhanyzóban lemosni. (Kontra-kommentár: ha azt nem is, a házi mini-atomerőművel viszont tölteni tényleg lehet!)

-Fekete-Győr András első parlamenti felszólalásában ugyanitt képes volt azt is kijelenteni, hogy ez így nem Országgyűlés. Nagy kár, pedig már majdnem elhittük, hogy bejutottak oda. És akkor hol szólalt fel és miért?

-Lázár János ébresztőórát kapott ajándékba Kocsis Mátétól, na de miért? Nem, ez nem a régi "Vekker Viktor"-féle viccelődés, ennél sokkal jobb a sztori: Lázár ugyanis azért maradt le a korábbi frakciófotóról, mert elaludt.

-Szijjártó Péter újra megerősítette napirend előtti felszólalásában: Magyarország nem szavazza meg a brüsszeli szankciós javaslatot, mert az az országnak problémát jelent és a megoldásra nem tartalmaz javaslatot. "Magyarország támogatta az eddigi öt brüsszeli szankciós csomagot, de jelezte, hogy vörös vonal Magyarország energiaellátási biztonságának garantálása." A bejelentés hatására, estére váratlan vendég érkezett Budapestre, Ursula von der Leyen Európai Bizottsági elnök személyében. A munkavacsora jól sikerült Orbán Viktor miniszterelnökkel, ez derült ki a az elnök asszony Twitter-bejegyzéséből. A magyar miniszterelnök ismét elszigetelődött.

#ahumorbaloldaliműfaj #karótnyeltfideszesek #elektromosroller

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye