Egyre jobb: az ellenzék már egymást szánalmasozza

"Kevés szánalmasabb és fölöslegesebb, az ellenzék teljes hasztalanságát igazoló dolgot tudok elképzelni, mint ha a negyedik kétharmadot hozó súlyos vereség után két héttel, a parlamenti küszöböt együtt jelenleg át nem lépő két zöldpárt egymással kezd el keménykedni.”

Kommentálta Ungár Péter azt a hírt, miszerint az Párbeszéd önállóan kíván indulni a következő uniós választásokon.

Tordai bejelentéséből és Ungár reakciójából arra következtetünk, hogy az LMP pénzembere még képes önreflexióra, képes világosan gondolkodni, Tordai azonban túlbecsüli pártjának erejét.

A Párbeszéd ugyanis csak és kizárólag annak köszönheti parlamenti jelenlétét, hogy valahonnan rászóltak az összefogás erős embereire, hogy vigyék be újra a P, mint parazita párt képviselőit a parlamentbe.

Álarc címmel jelent meg az új 90GOES-dal és klip , mely a fiatal csapat negyedik klipje rövid időn belül. A magyar zenei közízléssel szembemenő, nagyszerű muzsikusokból álló csapat vezetője, Zombori…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye