"Felelőtlenség lenne."
Puzsér Róbert is a magyar népet váltaná le
Márki-Zay Péter választási buktáját követően ismét megszólalt mindannyiunk kedvenc éttermiségije, Puzsér Róbert „független-objektív” megmondóember. Ezúttal nem az MSZP által kitartott Hírklikk felületén osztotta az észt, hanem a saját Facebook-oldalán.
Puzsér összevissza hadovált mindenfélét. Zavaros okfejtéséből kiderült, hogy vasárnap este óta le van sújtva, depresszióba esett. Egész pontosan ezt írta: „Nem az a bajom, hogy egy kormányt négyszer egymás után kétharmaddal megválaszt a nép. Ettől lehetne még Magyarország polgári demokrácia. Nekem az a bajom, hogy az egész ország, annak teljes politikai-gazdasági hatalma és valamennyi intézménye már több, mint egy évtizede egy személyen belül van” .... „Nekem nem az fáj, hogy a jobboldal vezeti az országot – Antall József ellen soha semmi kifogásom nem volt, és ma sem volna. Aki picit is ismer, az tudja, hogy ha valaki nem akarja a posztkommunistákat hatalmon látni, az én vagyok. Aki picit is ismer, az tudja: nekem nem az fáj, hogy Kunhalmi Ágnesből, Szabó Tímeából, Dobrev Klárából meg Vadai Ágnesből nem lesz miniszterasszony – ettől a tudattól még jobban is alszom.”.
Aztán kifejtette, hogy vasárnap estig mennyire reménykedett abban, hogy Márki-Zay elhozza az új rendszerváltást, bármit is jelentsen a „rendszerváltás” Gyurcsánnyal, Dobrevvel, Karácsonnyal, hogy a náci karlendítő bandáról már ne is beszéljünk.
Majd Orbán Viktor győzelméről értekezve azt írta: „Ezt pedig, ha demokratának vallom magam, el kell fogadnom. Ugyan ki vagyok én, hogy jobban tudjam a magyaroknál, mi a jó nekik?” Ha ezen két mondata után azt gondolnánk, hogy Puzsér észhez tért, akkor ki kell, hogy ábrándítsuk az olvasókat, mert rögtön ezután közölte: „Miért kéne ennek az országnak polgárosodnia, ha nem volt polgárosodva soha, és ha fél a polgárosodástól? Azért, mert elnézve Svájcot és Kirgizisztánt szerintem neki az lenne jó?”
Tehát mindannyiunk kedvenc belpesi éttermiségije szerint, ha győzött volna Márki-Zay és Gyurcsány, akkor Magyarország Svájc lenne… igen, ez Puzsér véleménye, bizony emlékezhetnek rá az olvasók, hogy 2002 és 2010 között Magyarországon svájci állapotok uralkodtak, minden szuper volt, de aztán jött Orbán és egyik napról a másikra Kirgizisztán lettünk…
Bár az írása első feléből arra lehetett következtetni, hogy Puzsér nem kedvelte annyira a 2010 előtt baloldalt, de azt most mégsem írta le, hogy szomorú azért, mert Gyurcsánynak lett a legnagyobb frakciója a baloldalon.
Következetességet aztán végképp ne várjunk tőle, ez soha nem volt erőssége. Annyira nem, hogy néhány hete a Magyar Hang hasábjain még a Márki-Zay vezette baloldali tömböt éltette, kijelentve, hogy „határozottan óhajtom a kormányváltást”.
A Magyar Hangon a következőképpen hízelgett az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek: „Jó lenne, ha Márki-Zay Péter felismerné, hogy ő nem a kisebbik rossz – az Orbán Viktor. Ő jobb, mint Orbán, úgyhogy a továbbiakban már vezetésre képesnek kéne lennie, vagy legalább annak látszania, ha komolyan elvárja, hogy ebben a szorongató háborús helyzetben a magyarok a kezébe merjék adni a főhatalmat, ez pedig nem fog úgy menni, hogy a magyar kormányfőt az ukrajnai orosz invázió egyedüli felelősének nevezi meg.”
A „független-objektív publicista” így emelte történelmi magasságokba MZP-t: „Múlt év őszén Márki-Zay Péter személyében a politikai centrum olyan esélyt kapott, amilyenből évszázadonként jó, ha egy adódik.”
Most pedig arról értekezik Facebookon, hogy neki tulajdonképpen nincs is baja azzal, hogy az általa tolt Kunhalmi, Dobrev és Vadai nem lettek miniszterek, sőt…
Puzsér egy valamit azonban nem hajlandó elfogadni, mégpedig a demokrácia játékszabályait.
Azt, hogy az Orbán Viktor vezette Fideszt a magyar választópolgárok több mint 54 százaléka megválasztotta, közel 70 százalékos részvétel mellett. Ilyen körülmények között a demokrácia ünnepéről, és nem Kirgizisztánról kell beszélni.
Puzsér csak éppen azt nem írta le konkrétan, hogy a népet le kell váltani, de a sorok között elmélyedve ezt lehet kiolvasni Facebook-posztjából.
"Felelőtlenség lenne."
Az angol csatár megállt, kinézett a szurkolóra és…
Már a lakóházak udvarain temetik a…
Párbaj ma 20:10-kor a Hír TV-n!
Az új listavezető városban több, mint egymillió forint a négyzetméterár. Egerben viszont még mindig elég jók az árak.
Paláver - A HírTV és a Karc FM közös műsora
Paláver - A HírTV és a Karc FM közös műsora