Az ukrajnai háborús konfliktus egyik nyertese a pragmatikus India lehet
A nyugati média által „hindu nacionalistaként” számon tartott, nemzeti-patrióta irányvonalat képviselő Narendra Modi 2014-ben történő kormányfővé választása óta India elkezdett nagyhatalomként viselkedni. Modi úgy érezte, hogy India van olyan jó helyzetben, hogy a kapcsolatait a globális hatalmakkal (Egyesült Államok, Kína, Oroszország) pragmatikusan kezelje, a nemzeti érdekeket követve, elsősorban a gazdasági-kereskedelmi haszonszerzésre koncentrálva.

India népessége közel 1,4 milliárd, a GDP-je pedig a hatodik világszinten, nagyjából akkora mint Franciaországé, ráadásképpen a kontinensnyi méretű ország rendelkezik atomfegyverekkel. Modinak tehát volt mire alapoznia külpolitikai lépéseit.

Dacára az amerikai nyomásgyakorlásnak, India vezetése hallani sem akart róla, hogy szankciókat vezessen be Oroszország ellen, épp ellenkezőleg: igyekszik szorosabbra fűzni a kapcsolatot Moszkvával.

A délkelet-ázsiai ország a hidegháború idején azért épített ki jó kapcsolatokat a Szovjetunióval, hogy ellensúlyozza az amerikai-pakisztáni együttműködést. A Szovjetunió felbomlása után Pakisztán azonban Kína felé fordult, Új-Delhi pedig elkezdett közeledni az Egyesült Államokhoz, ennek csúcspontja a 2008-as NATO-India együttműködési egyezmény volt. Új-Delhi tehát Washingtont bevonva igyekezett ellensúlyozni az időközben a világ második számú gazdasági hatalmává előlépett Kínát, de ezzel párhuzamosan arra is ügyelt, hogy fenntartsa a jó orosz kapcsolatokat, akadályozva egy Peking-Moszkva tengely létrejöttét. Ez utóbbi határozottan amerikai (és japán) érdek is.

A korábbi ellenséges hangnemet Kína részéről az óvatos barátkozás váltotta fel, Peking már arról beszél, hogy nem törekszik kizárólagosságra az ázsiai-csendes-óceáni régióban, ami azt jelenti, hogy hallgatólagosan kész elismerni Új-Delhi nemzeti érdekeinek jogosságát.
Modi miniszterelnök közben ismét egyértelművé tette, hogy nem ítéli el az ukrajnai orosz katonai lépéseket, hallani sem akar gazdasági szankciókról, illetve a különböző nemzetközi szervezetekben sem lép fel Oroszország ellen. Enne egyik jele, hogy Új-Delhiben nem csupán az indiai külügyminiszter, hanem maga Modi kormányfő is fogadta nemrég Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, ellentétben a kínai külügyminiszterrel, aki csupán az indiai kollégájával tárgyalt.

Új-Delhiben azóta is egymásnak adják a kilincset a különböző magas rangú külföldi politikusok. Az orosz-ukrán háború perspektívájából nézve Új-Delhi Pekinggel került egy platformra, miközben a kínai gazdasági kolosszus nyomását továbbra is Oroszországgal és az Egyesült Államokkal igyekszik kordában tartana.

India tehát megteheti azt, amit mások nem igazán, a nemzeti érdekérvényesítés szempontjai alapján egyszerre működi együtt a világ három legjelentősebb politikai-katonai hatalmával, az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal.