Üzenet Hodász atyának

Hodász atya tavaly augusztusban egyszer már "végleg" megszüntette az azóta újrainduló vlogját, de ezúttal - állítása szerint - nem kezdi újra.

A spekulációkkal ellentétben nem külső- vagy egyházon belüli támadások miatt vonul háttérbe, egyszerűen lelkileg nem bírta már: túl sok stresszt okozott neki a csatorna és a közéleti viták, és előbb saját magával kellene egyenesbe kerülnie.

A katolikus pap úgy tűnt, sokat sodródott az elmúlt években: 2019-ben még a melegek "helyreállító terápiá"-ja mellett állt ki, mostanra már az LMBTQ-lobbit, illetve annak jelentőségét bagatellizálta leginkább. És bár hajlandó volt a kritikusaival való párbeszédre, a feszültséget erősen érezni és látni lehetett rajta.

Gyakorló katolikus barátaink üzenetét tudjuk csak neki tolmácsolni: csöndet, nyugalmat és magányt kívánunk neki, hogy megtalálja önmagát. Egy felszentelt papnál ez a minimum; és tényleg szurkolunk neki, mert a közösségnek is tartozunk ennyivel.

A Vezércikk mai adásában szó lesz arról az angol lányról, aki kiskorúként nemváltó beavatkozáson esett át, amit mostanra megbánt. Ezért perli az angol, állami pénzből fenntartott klinikát, ahol ezt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye