Kelet-nyugat

Úgy tűnik, hogy egy nap után az eltartott kisujjú haladárok rájöttek arra, amit minimum a délszláv-válság óta tudhatnának: az a baj a szlávokkal, hogy ha fegyver kerül a kezükbe, akkor nem félnek használni azt.

Az ukránok meg az éjszaka döbbenhettek rá arra, amiért mi, magyarok 1956-ban a vérünkkel és a szabadságunkkal fizettünk: a fényességes Nyugat nem fog katonákat küldeni, Amerika hangja csak hang, ököl nincs mögötte.

És elnézve Vietnámot, Irakot, Szíriát, Afganisztánt, hát inkább ne is küldjenek felszabadító hadsereget. Mert ahová eddig betették a lábukat világjobbító retorikával, ott hosszabb távon csak rosszabb lett a helyzet.

Mondjuk ki: de facto Putyin ezt a háborút már megnyerte. Az ukrán hadsereg visszaválthat csúzlira, mert nincs légiereje, szétbombázták a hadikikötőit, Kalasnyikovokkal csak a végjátékot tudják elhúzni, megnyerni a háborút nem nagyon. A világpolitika és a szent piac beárazta, hogy Ukrajnának annyi, majd megindulnak a segélyek, adunk pénzt az újjáépítéshez, aminek a jelentős részét elteszik az ukrán hadurak, akik az oroszokkal fognak bizniszelni. Ahogyan a németek, a franciák és az amerikaiak is az oroszokkal fognak bizniszelni, egymás kezébe adják a kilincset a kiskapukon.

És több tízmillió ukrán csak néz ki a fejéből, hogy nekik nem ezt a lovat ígérték.

Neduddki

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye