Halkó Petra: Az Európai Unió Bírósága jogalkalmazó helyett önjelölt politikai döntéshozóként lép fel
A külpolitikai szakértő a Látószög blogon jegyzett írásában az Európai Unió Bíróságának működésének anomáliáiról értekezik.
Az Európai Unió olyan nemzetállamok közössége, amelyek eltérő múlttal, történelemmel és kultúrával rendelkeznek, éppen ezért az európai kohézió egyik legfontosabb biztosítóeleme a rendszeren belüli közös jogértelmezés, ez pedig az Európai Unió Bíróságára hárul(na). Azonban számos unortodox gyakorlat figyelhető meg jogalkalmazása során:
A Bíróság csupán egyszerű többséggel és a különvélemények megjelenítése nélkül hozza meg döntéseit, amely a különféle szempontok figyelembevételét, a mérlegelést szolgálná. Vagyis a demokratikus értékeket másokkal szemben oly’ komolyan féltő Bíróság az eljárási szabályzata szerint nem teszi lehetővé a bírói számára, hogy egyéni (szakmai) vagy különvéleményüket megfogalmazzák.
“Mondjuk ki: nem tűri, hogy más igazságot valljanak.” Ezzel azt a hamis látszatot kelti, mintha minden egyes tagjának ugyanaz lenne a véleménye, és a testület az abszolút igazság birtokában lenne.
A publicisztika kitér arra is, hogy a Bíróság eljárási szabályzata rögzíti annak követelményét, hogy a bírák sorába kizárólag olyan személyek kerülhetnek, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség. Ennek ellenére a bírói székhez sok esetben egymásnak adják a kilincset azok, akik korábban a nyílt társadalom eszméjét hirdető civil szervezeteknél tevékenykedtek. Többen közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba hozhatók a hálózattal.
Ergo a Bíróság kéz-kezet mos alapon aktívan közreműködik a jogértelmezés nyílt társadalom eszméivel összhangban történő kitágításában azáltal, hogy mindig az éppen megfelelő igazságot axiómaként szolgáltatja.
Az Európai Unió Bíróságának eltérő jogalkalmazási rendje valójában egy szentesített eszköz, amely arra szolgál, hogy a testület ily módon likvidálja a jogrendszer garanciáit – a mérlegelés, függetlenség és pártatlanság elvét – annak érdekében, hogy önkényesen jogot alkothasson, amelyet az Európai Bizottság végrehajt. A Bíróság számos alkalommal fogalmazott meg elmarasztaló ítéletet Magyarországgal vagy épp Lengyelországgal szemben, amelyekre a Bizottság a jogállamisági vizsgálatokkal kapcsolatos, politikai indíttatású döntései során támaszkodott.
Következésképpen a Bíróság igazságszolgáltatóból politikai döntéshozóvá lépett elő.
Ez pedig a teljes Európai Unió keresztje. Az Európai Unió Bíróságának hatásköri túllépése ugyanis hosszú távon – azon túlmenően, hogy aláássa az európai igazságszolgáltatás hitelességét – egy olyan berendezkedést irányoz elő az Európai Unió számára, amely arra épül, hogy büntetés nyomására megvalljuk a kétest és tagadjuk a nyilvánvalót.
Halkó Petra Látószög blogon megjelent írása teljes egészében alább olvasható: https://latoszogblog.hu/aktualis/kulonvelemeny/
/posztok.hu




️ A 


️
️ 

