Égő Csipkeboróka

Vagy egy erdélyi újságírónő/aktivista, Parászka Boróka, aki általában választások környékén kapcsol nagyobb fokozatba. Nagyjából ugyanaz, mint Juhász Péter, csak nőben, ha nem sértjük meg azzal, hogy nőként azonosítjuk.

Vagy még jobb analógia: olyan jogvédő ő, mint amikor Gyurcsány táblát akaszt a nyakába, amin az áll: „Én is cigány vagyok”.
Nem vagy az, Feri, és nem a bőrszíned miatt nem vagy az, hanem azért, mert mindezt a rózsadombi Apró-villából képmutatod milliárdosként.

Parászka ugyanez, csak pepitában: ha kell, migráns, ha kell, cigány, ha kell, akkor szegény, ha kell, akkor bántalmazott nő, meleg, transznemű - mindegy, csak üthesse a jobboldalt, mert becsípődése szerint mindenért Orbán a hibás.

Legújabban azt fejtette meg, mi a magyar, idézzük: „Minél tisztábban és tiszteletteljesebben ragaszkodik valaki a magyar kultúrához, annál ritkábban veszi a szájára a »magyar« szót, a »nemzeti« fogalmat úgy kerüli, mint ördög a tömjénfüstöt. Százhetven évvel az oly tragikus kudarcot valló 48-as törekvések, százötven évvel a kiegyezés, száz évvel Trianon után, nyolcvan évvel a zsidóüldözések után végre meg kéne tanulni, hogy minden kudarcunk, tragédiánk, szégyenünk oka az »egységes nemzeti kultúra«. (…) Magyarnak lenni azt jelenti: másnak lenni, és a másságban is köszönteni, ünnepelni és élvezni ugyanazt.”

Valaki szóljon Borókának, hogy amiről beszél, azt már próbáltuk, Szovjetuniónak hívták.

Vagy ha már Balkán, akkor ott is próbálták, ezt nevezték jugoszláv identitásnak.

És nem véletlenül nem működött.

Neduddki