Nagyalvó Fekete-Győr András hajnali 4:48 órakor tudott csak lefeküdni szilveszterkor, mert picinye nem bírt magával

A gyermekvállalás szar dolog, de hogy ennyire? A magyar közélet egyik legnagyobb szundítója közösségi oldalán tudatta az országgal: fiúgyermeke miatt nem tudott rendesen aludni 2022 első napján.

Mint falára kiírta, párjával csupán háromnegyed öt után három perccel tudott nyugovóra térni. „Jóéjszakát!” – üzente tárgyilagosan az alvási viszontagságait figyelemmel kísérő követőinek a teljesen kimerült politikus. A kommentszekcióban többen is éltették Fekete-Győr András fennmaradási képességeit, volt, aki azt írta, hogy "durva, hogy eddig bírod."

A jelek szerint Álmos nem volt álmos, legalábbis erre lehet következtetni a poszt szövegéből. Az, hogy édesapjához hasonlóan jól megpakolta-e a baszatáskát, egyelőre kérdéses, de egy kisbabától azért ez mégiscsak elég meredek lenne. Ugyanakkor az is igaz, hogy akinek ilyen partiarc felmenői vannak, attól bármi elképzelhető, még ilyen fiatalon is.

Álmos születésétől fogva celebként tündököl a magyar nyilvánosságban, köszönhetően édesapjának, aki átlagosan napi kettőt posztol róla. A momentumos politikus az elmúlt hetekben átváltozott főállású családapává, olyannyira, hogy amikor szóvá tették babahordozási szokásait, berontott az ATV szerkesztőségébe, és hétperces, fenyegető hangvételű kiselőadást tartott a babahordozók előnyeiről.

Csak remélni lehet, hogy Fekete-Győr azóta kipihente a szilveszteri fáradalmait, és újult erővel fog beszámolni a kis Álmos napi rutinjáról, WC-zési szokásairól, és kedélyállapotának változásáról.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye