Akárcsak Gyurcsány, Jámbor András is segített egy bajban lévő kislányon!

Emlékszünk arra, amikor Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként, a véren vett villájában menedéket nyújtott egy elszökött kislánynak, akit másnap a sajtó jelenlétében személyesen vitt haza a szüleihez Ceglédre?

„Éjszakai menedéket nyújtott egy otthonából megszökött kislánynak Gyurcsány Ferenc. A tizenkétéves Niki egy igazgatói intő miatt menekült el Ceglédről, de Budapesten eltévedt. Már sírt, amikor egy magas férfi rábukkant. Niki édesanyja el sem hitte, amikor a kormányfő telefonált neki a lánya ügyében.” – számolt be a megható esetről akkor a „független” Index.

A csoda most megismétlődött. Ezúttal azonban Jámbor Andrással történt meg, hogy egy kedves fiatal lány személyesen köszönte meg neki, hogy reményt adott neki.
A politikusi profilján közölt történet szerint Jámbor és bűntársai éppen a városban agitáltak a polgárok között elvegyülve, amikor egy kurd lány, aki a szüleivel Isztambulból menekült Magyarországra, odalépett hozzá és megköszönte azt, hogy nem minden magyar gyűlölködő.

Jámbor elfogadta a dicséretet, és erkölcsi nagysága tudatában természetesnek is tekintette, hogy elismerik jóságát. Talán eszébe jutott, hogy ez az ország és ez a nép meg sem érdemli.

Egy pillanatig szovjet egyenruhába képzelte magát, és elképzelte, hogy a körúton masíroznak a csőcselékkel. Közben egy fiatal nő, akit véletlenül az elvtársaival nem erőszakoltak meg, bevonulásuk közben egy illatos virágcsokrot nyom a kezébe hálás szavak kíséretében.

Körös körül felgyújtott templomok, felakasztott emberek, kirabolt boltok.

Aztán felébredt. Oh, nem, nem akarok a jó magyar példája lenni, alapvetően nem akarok magyar lenni! Csak azt akarom, hogy Magyarország jó legyen! Nekünk legyen jó!

Bandi! Az Isten szerelmére, neeee! Ha egy csepp emberség lenne benned, akkor nem akarnád, hogy mi Jámbori értelemben legyünk jó ország! Voltunk mi jók 45 éven keresztül. Amikor ti jobbítottátok meg az országot, annak az lett a vége, hogy százezreket gyilkoltatok meg és börtönöztetek be!

Legyen egy jól fizető állásod, amire régóta vágysz, de ne akard újra „jóvá” tenni ezt az országot! Kérlek, a meggyilkoltak emlékére kérünk!

Máskülönben beszélgess el kérlek egy erdélyi vagy kárpátaljai magyarral, aki Magyarországon telepedett le, és a szövetségeseid gyűlöletkampánya miatt kénytelen volt a legdurvább szidalmakat, lelki megrázkódtatásokat elszenvedni. Persze, csak ha van bátorságod egy ilyen találkozóhoz!

A #PestiRiporter következő részében Skype-on kapcsoltuk a PestiTV Hálózat című műsorának vezetőjét, Mező Gábort. A kutató-újságíróval legújabb könyvéről beszélgettünk, ami az első kötet sikere után…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye