Fluor Tomi pukigránátja

Fluor Tomi nyilatkozott az ellenzéki médiának tetszőt, tehát szokásuk szerint címlapon utaztatták velősnek gondolt mondandóját. A másik sarokban pedig Donáth Anna rettegve kijelentette, hogy Magyarországon megszűnt a független és szabad sajtó. A kettő ugyan ellentmond egymásnak, de ez senkit nem zavar, mi már csak reménykedni tudunk, hogy az ellenzéki tudat máma már nem hasad tovább.

Fluor Tominak joga van a véleményéhez, és a sajátos diktatúránkban még el is mondhatja, idézzük: „Szerintem egy népnek, - amelyik egészen sokáig infantilizálva volt és nem nagyon adatott meg a lehetősége, hogy felnőjön és döntsön a saját életéről - egy kicsit hozzászokott az apa szerephez. Hozzászokott ahhoz, hogy van egy apu, aki majd elintézi, aki majd megoldja helyette, még ha néha szigorú is, vagy nem éppen igazságos, de majd ő eldönti helyette, mi, hogyan lesz; irányt mutat és nem kell gondolkodni. Nem gondolom azt, hogy a kormány ezekkel az eszközökkel élne, hogyha Magyarország felnőtt volna a demokráciához, mert akkor ezt nem lehetne megcsinálni az emberekkel, sokkal többen lennének felháborodva. Szóval a kormány eszközei iszonyatosan profik, nagyon ügyesek, csak nem tartom túl etikusnak. (…) Nem nagyon foglalkoztatott a politika, mondjuk addig volt egészséges. Nekem az egy szebb világ volt, amikor nem volt ennyire fojtogató, nem volt ennyire jelen. Nem ment mindenkinek bele az életébe, a hálószobájába, a vállalkozásába, a hitébe, a mindenébe. Addig, amíg velem nem kezdett el foglalkozni a politika, én nem foglalkoztam a politikával.” Ezt állítja a művész úr, hát el is mondja. És helyes, hogy elmondhatja.
Valamikor a megboldogult Európában ezt szólás- és véleményszabadságnak hívták.
Amit mi ebben a diktatúrában védünk, nyugatabbra már neccesebb a helyzet.
Csak a példa kedvéért javasolnánk Fluor Tominak, hogy próbálja ki mondanivalójának lényegét átírni, mondjuk, muszlimokra, kb. így: „Szerintem egy vallási közösség, - amelyik egészen sokáig infantilizálva volt és nem nagyon adatott meg a lehetősége, hogy felnőjön és döntsön a saját életéről - egy kicsit hozzászokott a vezető szerepéhez. Hozzászokott ahhoz, hogy van egy imám, aki majd elintézi, aki majd megoldja helyette, még ha néha szigorú is, vagy nem éppen igazságos, de majd ő eldönti helyette, mi, hogyan lesz; irányt mutat és nem kell gondolkodni.”

Vagy, mondjuk, egy másik gondolatát hangoljuk át: „Nem nagyon foglalkoztatott az LMBTQ-mozgalom, mondjuk addig volt egészséges. Nekem az egy szebb világ volt, amikor nem volt ennyire fojtogató, nem volt ennyire jelen. Nem ment mindenkinek bele az életébe, a hálószobájába, a vállalkozásába, a hitébe, a mindenébe. Addig, amíg velem nem kezdett el foglalkozni a gender-propaganda, én nem foglalkoztam az LMBTQ- és gender-propagandával.”

Ha Fluor Tomi ilyeneket mondott volna, akkor az Európai Bizottság tagjai saját kezűleg ásták volna el a baloldal széleskörű egyetértése mellett.
Ez a különbség az általa leváltani vágyott régi, valamint az általa várt szép új világ között.
De még csak nem is ez a legnagyobb probléma Fluor bombasztikusnak szánt kinyilatkoztatásával. Hanem az, hogy jó balliberális szokás szerint hülyének nézi a magyar választópolgárokat. Mert gyakorlatilag ezt mondja: a magyarok infantilisek, nem nőttek fel a demokráciához (?), nem tudnak racionális döntést hozni saját életükre vonatkozóan.
Szerencsénkre itt van nekünk Fluor Tomi, majd jól felszabadít apu rémuralma alól, dalszövegeivel nem középiskolás fokon tanítja azt a sokezerenyi rajongót, akik az öccse szerint, idézzük ismét a Művész urat, „mikor látott egy óriási buliban, ahol több tízezer ember volt, hogy csak egy irányt kellene mutatnod és mindenki menne oda, ahova mondod”.
Aham. Szóval a rajongók is birkák. Vagy Fluor amolyan „karizmatikus vezető, aki után lehet menni”.

Na de merre?!