Napi ásítós: megint lejmolnak a románok, most vasutakkal, utakkal akarják lehúzni Bidenéket

Adva van egy ország, aminek igazából léteznie sem kellene, hiszen annak lakói az ég egy adta világon semmit nem tettek annak érdekében, hogy országuk legyen. A nagyhatalmak úgy döntöttek, hogy az Oszmán Birodalom és Oroszország között szükség van valami jogi értelemben létező bádogkunyhónak, ütközőállamnak, a két nagyhatalom súrlódásait felfogó valaminek.

A románok nem tettek komolyabb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy jobb legyen nekik, hogy gazdagabbak, okosabbak, szebbek, erősebbek legyenek. A létezésükkel továbbra is bosszantják higiéniára kényes népeket.

Ez az ország mégis megkapta ajándékba Közép-Európa ékkövét, Erdélyt. Nem, nem történt áttörés, Románia ugyanolyan bukott állam maradt, csak Erdélyből egy darabig még meg tudnak élni.

Na, ennek a vitéz nemzetnek az egyik felelős politikusa, a külügyminisztere nemrég találkozott amerikai kollégájával, akiknek elmondta: tudomása szerint az egyik amerikai tábornok kifogásolta, hogy keleti szövetségesüknél nagyon gyenge az infrastruktúra. Így bármennyire is lelkes, de hasznavehetetlen partnerek. A román külügyér ezért ajánlatot tett az amerikaiaknak:

Építsetek nekünk utakat, vasutat, hogy aztán gond nélkül tudjátok szállítani a katonai motyókat.

Igen, ingyen kaptak egy országot, ingyen kapták Erdélyt. Nehogy már nekik kelljen utat építeniük!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye